Vágólapra másolva!
Moziba szeretne menni a hétvégén, de fogalma sincs, mire üljön be? Segítünk a választásban! A világ egyik legszebb nője egy álmos kisvárost bolygat fel a megjelenésével, jönnek a lengyelek, illetve utoljára nézheti meg nagyvásznon az Ex Machina című remek sci-fit. 
Vágólapra másolva!

Gemma Bovery

Modern feldolgozásban láthatjuk viszont a Bovaryné című híres francia regényt. A Gemma Bovery egyáltalán nem olyan súlyos, mint a forrásmű, inkább egy franci tájban és a kenyérdagasztásban elmerülő bájos stílusgyakorlat, amely álomszerepet kínál az egykori Bond-lánynak. Gemma Arteton húzhat kockás inget és sáros gumicsizmát, lóghat a haja össze-vissza, nehéz tompítani az elsöprő vonzerejét.

- - -

Drágán add az életed! (Die Hard)

A Drágán add az életed jelentősségét mi sem jelzi jobban, minthogy a film akkoriban újszerűnek számító szakadt, sérülékeny, gúnyolódó hőstípusa mára egy bevett klisévé változott, annyian utánozták John McTiernan akcióklasszikusát. Most visszatérhetünk az ősforráshoz, és nagyvásznon nézhetjük a mezitlábas John McClane-t, ahogy nagyokat sóhajtozva és szenvedve kifüstöli a túszejtőket a Nakatomi Plázából. Megunhatatlan film, és biztos sokan vannak olyanok, akiknek anno kimaradt a moziban, és csak a tévében nézték rongyosra.

- - -

Halálos iramban 7 (Furious 7)

Hiába tart már a hetedik részénél a sorozat, még mindig kicsattan az erőről, így még azokat is el tudja szórakoztatni a legújabb rész, akik egyébként irtózatos nagy butaságnak tartják a Halálos iramban-filmeket. Háromszor pörögnek fel úgy igazán a gumiabroncsok, és ebből a három akciójelenetből kettő tényleg olyan, hogy az őrület egy új szintjét mutatja meg. A végén pedig olyat érezhetnek a nézők, amit sosem vártak volna egy Halálos iramban-filmtől: lehet meg fognak hatódni a Paul Walkert búcsúztató képsoroktól.

- - -

Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel (The Second Best Exotic Marigold Hotel)

Szerencsére annak is érdemes a hétvégén moziba mennie, aki nem pörög fel egy sportkocsi látványától. Az első rész nagy sikere után, másodszorra is befizet nyugdíjas éveinek legnagyobb kalandjára néhány angol úr és hölgy. A Marigold Hotel maradt ugyanolyan trehány hely, a vezetője (Dev Patel) pedig megmaradt ugyanolyan szeretnivalóan szeleburdinak. Sok vidámsággal megalkotott, aranybarna képeken nézhetjük, ahogy Judi Dench, Bill Nighy és a többiek utaznak és jól érzik magukat annak ellenére, hogy már jócskán benne vannak a korban.

- - -

Balaton Method

Végre megérkezett a mozikba a csodás Itt vagyok rendezőjének (Szimler Bálint) következő nagy vállalkozása, az imázsfilmet a videoklipek világával ötvöző Balaton Method. Nekem eddig kimaradt, de zenei kérdésekben mindig adok a kifinomult ízléssel megáldott, két lábon járó zenei lexikonként működő Görföl Dorina szavára, és ő azt mondta nekem, hogy ezt a filmet látni kell.

Szerinte három okból is érdemes elbaktatni a Balaton Method-ra:

  • Annyira szépen van fényképezve és világítva, hogy még azok a zenekarok is lekötöttek benne, amiket amúgy nem szeretek.
  • Még a Balaton kevésbé szerethető részeit is felruházza valamiféle hipszter romantikával, így a randa valóságot nagyon menő retróvá alakítja át.
  • Ez tulajdonképpen nem is film, hanem egy hosszú klip, tele nagyon jó zenékkel. Mintha egy nem létező, a klipeket és az átvezető részeket hibátlanul válogató magyar zenecsatornát néztem volna.

- - -

Samba

Olivier Nakache és Eric Toledano előző filmje, az Életrevalók hatalmas siker volt a világ számos országában, és nálunk is nagy közönségkedvenccé vált. Most itt van tőlük a Samba, amely ismét a dráma és a vígjáték határán egyensúlyozik, és ismét a hibátlan alakítást nyújtó Omar Sy az egyik főszereplő. A partnere ezúttal Charlotte Gainsbourg, és két, egymással szimpatizáló, ugyanakkor zárkózott embert játszanak. Nincs nyomasztás vagy ostoba komédiázás, helyette ügyesen keveri a hangulatokat a kiutasítással fenyegetett bevándorló és az ügyét elvállaló önkéntes kapcsolatáról szóló Samba.

- - -

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (En duva satt på en gren och funderade på tillvaron)

Ez a svéd, abszurd fekete komédia semmi máshoz nem fogható élménnyel szolgál, és ezt már a szövevényes, andalító hangzású címével is elárulja. Roy Andersson legismertebb filmje a Dalok a második emeletről, és a legújabb, galambos művét is ugyanabban a stílusban forgatta le: kizárólag műteremben, tompa színekkel és kameramozgás nélkül. Nincs semmi hirtelen dolog, ami kizökkentene minket az emberi lét feletti töprengésből, illetve a rendező fanyar, szarkasztikus humorának az élvezetéből. A filmet Pálos Gergő magyar operatőr vette fel.

- - -

Az új barátnő (Une nouvelle amie)

Francois Ozon visszatérő vendég a magyar mozikban, utoljára egy csodaszép diáklányról forgatott érzéki drámát (Fiatal és gyönyörű), akit senki nem kényszerített rá, mégis luxusprostinak állt. Most egy hitchcocki hatásokat is magán viselő pszichológiai thrillert rendezett, melyben az emberi identitások törékenységével és a nemi szerepek átjárhatóságával játszik el. A gyászoló apáról (Romain Duris) kiderül, hogy szeret nőnek öltözni. Az őt meglátogató családi barát (Anaïs Demoustier) először perverznek nevezi, de igazából őt is izgatja a férfi rejtett énje, és egyre több időt töltenek egymással.

- - -

Chappie

Az elálló fülű Chappie lesz a világ első érző és gondolkodó robotja. Előzetesen egy újabb Rövidzárlat-ra vagy egy komoly, forradalmi lelkületű, akciódús sci-fire lehetett számítani, Neill Blomkamp rendező azonban mindannyiunkat átvert. Szélsőséges műfaj- és hangulatváltásaival állandó zavarban tartja a nézőt, és egy idő után már az sem érdekli, hogy követhető legyen a történet. Zseniális baromsággá alakul át a film, amit az is jól jellemez, hogy a Die Antwoord rave-rap duó tagjai játsszák Chappie szüleit. Óvatosan közelítsék meg, a többséget idegesíteni fogja, lesz viszont egy kisebbség, akit teljesen fel fog villanyozni ez az értelmetlenségben és káoszban elmerülő sci-fi.

- - -

A tenger dala (Song of the Sea)

Felnőtteket és gyerekeket egyformán rabul ejt, a hat éven aluliakat viszont ne ültessük be rá. Ősi ír mondát dolgoz fel, és mentes az amerikai animációs filmek összes idegesítő tulajdonságától. Két különös árváról szól a mese, akiket elvisz a nagyanyjuk a nagyvárosba, de ők már első nap elhatározzák, hogy visszaszöknek a tengerhez. Útközben egyikük megtudja, hogy fókatündér, és ha nem szerzi vissza záros határidőn belül a tengeri bundáját, meghal. Ez nem cukormázas Disney-mese, itt a halál folyamatosan a szereplők közelében kísért, a képi világ ennek megfelelően sötét tónusú.

- - -

Liza, a rókatündér

Bárcsak rendszeressé válnának a remekül sikerült magyar filmek. Nem is volt olyan rég, amikor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ért lehetett teljes szívből lelkesedni, most pedig itt van a Liza, a rókatündér, és a helyzet ugyanaz. Pihe-puha, retrós fantáziavilág diszkógömbbel és két forintos expresszóval, amiben már szuper érzés elmerülni, de mellette még felváltva szól a japán beat- és a finn westernzene, és a kedvesen bukdácsoló karakterek is jókedvet sugároznak belénk. Jó, hogy van nekünk egy rókatündérünk. Segítsenek Lizának megdönteni Hajnal Tímeát!

- - -

22. Titanic Filmfesztivál

Minden jónak vége szakad egyszer, szombaton van a Titanic utolsó napja. Aki eddig lemaradt volna a fesztiválról, még most is csomó szuper filmet pótolhat be. Vetítik a Kristen Stewart főszereplésével készült, a guantanamói fogolytáborban játszódó Camp X-Ray-t, a Ragály Elemér fényképezte, grúz Kukoricasziget-et, és a The Duke of Burgundy című szadomazo szerelmesfilmet is. Szombat este 11-től pótvetítést tartanak a fesztivál legnagyobb durranásából, az Ex Machina című sci-fiből. A program itt böngészhető,

- - -

XXI. Lengyel Filmtavasz

Április 22-ig a lengyel filmeknek adja át a terepet a budapesti Művész mozi. Autentikus forrást, varsói ismerősöket kérdeztem, miket érdemes megnézni a programból. Natalie és Iza szerint a Jack Strong című, hazájában óriási sikert aratott hidegháborús kémdráma, és a varsói felkelés monumentális díszletek közt újrajátszó Varsó 44 a két legjobb film a programból. A leírás alapján még a Jeziorak-tó titka lehet érdekes, a skandináv krimik hangulatában meséli el egy fiatal lány gyilkosa után folyó nyomozást.

- - -

A Gemma Bovery-ről szóló részt Papp Eszter kritikája alapján készült.