Liam Neeson még sosem volt ilyen pipa

Elrabolva 3
Vágólapra másolva!
Liam Neeson azzal a feltétellel vállalta el az Elrabolva harmadik és feltehetőleg utolsó részének a főszerepét, ha nem rabolnak el benne senkit. Az előzetes alapján az alkotók teljesítették a kérését, ugyanis nem emberrablás, hanem egy még nagyobb tragédia történik a főhős családjában: valaki megöli a feleségét (Famke Janssen), és a gyanút a visszavonult ügynökre tereli.Az előzetes azt a lehetetlenséget próbálja velünk elhitetni, hogy Neeson még sohasem került ennyire nehéz és kilátástalan helyzetbe, mint most. Nem elég, hogy egy titokzatos bűnöző a családján keresztül akar rajta bosszút állni, de Forest Whitaker vezetésével még az összes fontos bűnüldöző szervezet is a nyomában van. A nagyobb hatás kedvéért, akkurátusan fel is sorolják ezeknek a neveit.Aki beleborzong a végén, amikor Neeson sok szerencsét kíván, az már vághatja is a centit: az Elrabolva 3 előreláthatólag jövő januárban kerül a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!