A Rebel Moon hat mesterlövésze visszavág

Vágólapra másolva!

Bárki bármit is mond kimagasló népszerűségnek örvend a Netflix műsorán Zack Snyder sci-fi eposzának legújabb, második része, ami nem jelenti azt, hogy a film túlmutatna egy rendes iparos munkán. Az új Rebel Moon-epizódban, A sebejtőben szerethető a manapság oly népszerű rusztikus közeg, viszont a western és a sci-fi, pontosabban A hét mesterlövész és a Csillagok háborúja társításából születhetett volna egy új minőség is, de ez nem történt meg.

Csejk Miklós

Vágólapra másolva!

párbaj galaxis A hét mesterlövész

A filmtörténetben mindig is két út volt, ami közül az alkotók választottak. Az egyik, amikor valami teljesen új minőséget, teljesen új látványvilágot hoztak létre, a másik pedig az, amikor arra törekedtek, hogy a már meglévő népszerű alkotásokból merítve szülessen valami maradandó, amely túlmutat az elődök alkotásain. Zack Snyder sci-fi eposza, a Rebel Moon 2. része: A sebejtő ez utóbbi utat választotta, ám az elődök alkotásain nem igazán sikerült túlmutatnia munkájának.

A Rebel Moon második részében elindul a támadás a falu ellen

Eleinte jó dramaturgiai ötletnek tűnik a második részben, hogy egy üdvözlő ajándékozási rítus révén kapunk képet arról, milyen jellemmel bírnak a film főszereplői, akik azért érkeznek a távoli galaxis egyik falujába, hogy megmentsék a falu népét és a terményeit, amelyért keményen megdolgoztak, és amelyet el akar venni a Szülőbolygónak nevezett gonosz birodalom furcsa katonai ruhába öltözött őrültként viselkedő és minden erkölcsi normát áthágó vezére. Az első részben, akárcsak A hét mesterlövész című westernben, megtörténik a világ legjobb harcosaiból álló csapat verbuválása, amely során a nézők megismerik a hősöket is. Ám az is igaz, hogy eltelt néhány hónap az előző rész bemutatása óta, így egyáltalán nem árt, ha felidézik a nézők, melyik főszereplő miben jó.

„Titus tábornok olyan, mint maguk a hegyek. Erős és mozdíthatatlan. Tarak, a szellemed szabadon szárnyal, de nemesi mivoltod tagadhatatlan. Ifjú Miliusz, aki napként veti arcunkra a sugarait, felmelegít, megnyugvást hoz számunkra, állhatatos és igaz. Nemesis, olyan ádáz, mint a villámokkal terhes vihar, éltető esője, mégis maga az élet forrása, mindannyiunk édesanyja. Gunnar, te vagy a szívünk, te adsz reményt. És Kora, te vagy a vicsorgó farkas, aki megóv minket, aki megvéd a pusztulástól, az erő, mindannyiunk ereje te vagy” – hangzik el a filmben. Csakhogy a szereplők nem kapnak teret arra, hogy megmutassák erényeiket, az első részben még volt némi lehetőség a színészi játékra, a másodikban már mindenki papírmasé figurává vált.

Az első rész feszes szerkezete a második részben már nem köszön vissza, az első részben lévő árulás-jelenet miatti fordulat döbbenetét az alkotók most nem tudták megismételni. Sok minden kiszámítható a filmben, és az elejétől érzi a néző, hogy nem mesteri, hanem iparos munkát lát. A klasszikus western műfajára jellemző fordulatokat hozza az első rész, egészen a falu elviselhetetlen helyzetének exponálásától a párbajig, a második részben viszont sokkal inkább a science fiction filmek dramaturgiája érvényesül. Mivel western filmekből ma már lényegesen kevesebb készül, mint sci-fiből, ezért is érezhetjük azt, hogy az első rész jobb film, mint a második.

A második részben túlságosan didaktikus megoldásnak bizonyul, hogy a hősök a csata előtt feltárják saját múltjukat, ezzel elmagyarázzák a nézőknek a motivációjukat, hiszen az első részből már minden kiderült, és ott sokkal szervesebben illeszkedett a történetbe. Maníros volt a sok üres beszéd, amely arra volt hivatott, hogy felrázza a falu népét, amely viszont bárgyún éppen azt csinálta, amit kérnek tőle. Nagy hibája a filmnek, hogy a falu népe között nincsen 6-8 olyan ember, akit jobban megismerünk, akiknek láthatjuk a sokszor egymásnak is ellentmondó reakcióit.

Bár nincsen semmi kivetni való az operatőri munkán, de érthetetlen a sok lassítás a filmben, volt egy pillanat, amikor azt érezhette a néző, hogy megállt a mozigép, bár a digitális világban tudjuk jól, hogy nem így néz ki egy leállás, a televízióról nem is beszélve. Az sem szerencsés, hogy temérdek alkalommal életlen a háttér, nincsen mélységélesség, ami akkor is zavaró, ha néha kifejezetten ezzel játszik az operatőr, mármint azzal, hogy először az éles, aki az előtérben van, majd amikor a háttérben reagál rá valaki, akkor a háttér lesz éles, de úgy, hogy az előtér elhomályosodik. Ennek pontosan annyira nincsen semmi értelme, mint a lassításoknak.

A film nem tud művészi hatást elérni, így inkább csak művészieskedő lesz. De senki nem vár el egy tisztességes iparos munkától művészkedést. Erre a legjobb példa, hogy egy shakespeare-i királygyilkosság-jelenet alkalmával a zenekar csuklyával a fején játszik, ami aztán teljesen idegen a film világától, mert ezen kívül semmi nem utal arra, hogy a rémisztő katonaruhába bújtatott rosszaknak bármiféle közük lenne a kultúrához, beleértve a zenét is. Összefoglalva: a legfőbb baj a filmmel, hogy nem képesek az alkotók elmélyíteni a hőseik karakterét, és kicsit sem képesek elgondolkodtatni néhány érdekes kérdésfelvetés révén a nézőket. Arról már nem is beszélve, hogy a két rész egy részben elmesélhető lett volna, és akkor nem érzi úgy a néző, hogy feleslegesen rabolják az idejét.