Magyar alkotó álmodta meg Frankenstein szörnyének rettentő arcát

1933 Le comedien BORIS KARLOFF dans le film "FRANKENSTEIN" de James Whale d'apres la nouvelle de Mary Shelley

90 éves az egyetemes filmtörténet egyik legfontosabb horrorfilmje, a Boris Karloff főszereplésével készült Frankenstein, aminek - és erről alig olvasni - magyar alkotója is van. A film Boris Karloff által megformált szörnyének gépies, robotszerű kinézete, különösen a szörny nyakába vert, emblematikus szegecs ötlete a Budapesten született Karoly Grosztól, azaz Grósz Károlytól származik, aki a Universal stúdió legendás művészeti rendezője és plakáttervezője volt.

Bár a filmművészethez való legfőbb - és igencsak alulértékelt - hozzájárulása kétségkívül a szörny arcának inspirálása volt, Grósz Károly nem ennek köszönhette a hírnevét: ő volt a filmtörténet alighanem legfontosabb plakáttervezője is. Azok közül az antik filmes plakátok közül, amikért legalább húszezer dollárt fizettek ki árveréseken, az ő nevéhez fűződik a legtöbb. A Frankenstein és A múmia plakátjainak egy-egy eredeti példánya rekordot állított fel a legdrágábban elkelt filmes plakát kategóriájában. 1993-ban egy Frankenstein-plakát kétszázezer dollárért, 1997-ben a szintén Boris Karloff főszereplésével készült A múmia plakátja pedig 450 ezer dollárért kelt el. Az inflációval számolva ma már a dupláját érnék, sőt, 2018-ban A múmia egy plakátját egy-másfél millió dollárra becsülték, bár ennyit végül nem fizettek ki érte. Grósz tervezte a plakátokat a Universal méltán híres és nagy hatású horrorfilmes sorozatához a harmincas években: olyan további filmekhez, mint a Drakula, A láthatatlan ember, és a Frankenstein menyasszonya. Dolgozott természetesen a horror műfaján kívül is, olyan klasszikusok reklámkampányán, mint a Nyugaton a helyzet változatlan és a Finom család (My Man Godfrey).

Boris Karloff a Frankenstein-ben Forrás: AFP

Grósz Károly életéről keveset tudni: 1896 környékén született Budapesten, kisgyerekként került Amerikába, a húszas és a harmincas évek idején dolgozott a filmiparban, javarészt a Universalnál, és a negyvenes évei elején halt meg (1938 körül). Jelentősége nyilvánvalóan összehasonlíthatatlan olyan, a Universalnál nagyot alkotó művészekével, mint Tod Browning és Lugosi Béla, a Drakula rendezője és címszereplője, illetve James Whale (a Frankenstein, a Frankenstein menyasszonya és A láthatatlan ember rendezője) és persze Boris Karloff, de a Universal filmjeinek esetében sokat számított még a plakát is.

A Frankenstein plakátja Forrás: UNIVERSAL PICTURES / Photo12 via AFP

A második legrégebbi aktív hollywoodi filmstúdió ugyanis a "kicsik" egyike volt, szemben a "nagyokkal": szegénysori filmgyárként a horror ellentmondásos, kis büdzsés rétegműfajához is azért nyúltak, mert nem tudtak versenyezni a nagyobb stúdiók méregdrága, sztárokkal telezsúfolt szuperprodukcióival, illetve nagy belvárosi mozikat sem birtokoltak. Az alapító Carl Laemmle ellenezte a hangosfilmre való átállást is (ahogy annak idején a nagyjátékfilmeket is múló divatnak tartotta a rövidfilmek javára), és pénze sem igazán volt rá: talán nem véletlen, hogy pont a horror lett az ő műfaja, ugyanis ez a műfaj állt a legközelebb a korabeli némafilmek kifejező képi világához, különösen a német expresszionista némafilmes irányzat darabjaihoz.

Boris Karloff a Frankenstein-ben Forrás: AFP

A Universalnál egy hollywoodi stúdió sem volt fogékonyabb a német expresszionista rendezők stílusára: itt folytatta például az egyik legfontosabb német expresszionista film, a Panoptikum (1924) rendezője, Paul Leni, aki a Broadwayről adaptálta filmre A macska és a kanári című 1927-es horrort, majd újra visszatért a horror műfajához A nevető ember (1928) alkalmával is, aminek a főszerepét a német expresszionizmus emblematikus színésze, Conrad Veidt játszotta. (A macska és a kanári-t The Cat Creeps címen, hangosfilmként remake-elte a szintén expresszionista stílusú - bár nem német, hanem új-zélandi - Rupert Julian, az első horror-ikon, Lon Chaney főszereplésével készült 1925-ös Az operaház fantomja rendezője.) Az 1931-es, nagysikerű Drakula egyfajta "beszélő" remake-je volt az F.W. Murnau rendezte, a német expresszionizmus egyik főművének tartott Nosferatu-nak (szintén Bram Stoker regénye alapján), a német Karl Freund, a Fritz Lang-féle Metropolis és a Drakula operatőre, valamint A múmia rendezője pedig közvetlen kapocs volt az expresszionista némafilmek és a Universal-horrorok képi világa között.

Boris Karloff és Marilyn Harris Forrás: Universal Pictures / Photo12 via AFP

A Frankenstein elkészülte a Universal első hangos horrorja, a Drakula kasszasikerének köszönhető: Carl Laemmle újabb horrorral akarta megismételni a nagy áttörést, a szörnyet pedig maga Lugosi Béla játszotta volna, de - mindenki szerencséjére - végül a Poe novelláján alapuló A Morgue utcai gyilkosságok-ban szerepelt helyette. (1943-ban mégis eljátszotta a szörnyet a Frankenstein Meets the Wolf Man alkalmával, de ekkora már a Universal horrorfilmjeinek éppúgy leáldozott, miként a horror-sztárként beskatulyázott Lugosi karrierjének).

Colin Clive mint Frankenstein doktor Forrás: Universal Pictures / Photo12 via AFP

A szörny szerepét a részben indiai származású, Angliából érkezett Boris Karloff kapta, amiben szerepet játszhatott a színész kelet-európai hangzású művészneve is (eredetileg William Henry Pratt néven látta meg a napvilágot). Karloffból éppúgy horror-ikont csinált a Frankenstein, mint Lugosiból a Drakula: ők ketten örökölték meg a Universal első horror-sztárja, az 1930-ban meghalt Lon "Az ezerarcú ember" Chaney trónját, és közös horrorfilmekben is szerepeltek (A fekete macska, A holló). Grósz Károly és Jack Pierce maszkmester munkája Karloff filmbeli küllemén tökéletes példa arra, hogyan képes a smink által eltorzított arc egyszeri és megismételhetetlen, sőt kultikus figurát alkotni - ez hozott később Oscar-esőt Francis Ford Coppolának és Marlon Brandónak is A keresztapa alkalmával.

Colin Clive és Boris Karloff Forrás: Wolf Tracer Archive / Photo12 via AFP

A szintén Angliából érkező James Whale rendező kifejezetten Mary Shelley történetének megfilmesítése mellett kardoskodott, miután háborús filmmel (Waterloo Bridge) indította karrierjét a Universalnál. Nem vállalt nagy kockázatot: nem csak Mary Shelley műfajteremtő sci-fi horror-regényét vette alapul, hanem annak is egy színpadi adaptációját, amely tökéletes sorvezetőként szolgálhatott az eredeti történet sűrítéséhez, fókuszálásához és képi megjelenítéséhez. A történet fontosabb karakterei és fordulatai a sci-fi horror hőstípusaivá, illetve vándormotívumaivá váltak, elég a túlontúl ambiciózus, Istent játszó őrült tudósra ("modern Prométeusz", ahogy Mary Shelley írta), a félresikerült, szentségtelen kísérletre és a félreértett szörnyre gondolni. Frankenstein doktor (Colin Clive) diadalmas "It's alive!" ("Életben van!") sora pedig szállóigévé vált.

Boris Karloff és Mae Clarke Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

A film sikerét követően nem csak Karlofftól akart több horrort a Universal, de James Whale rendezőtől is, aki A régi, sötét ház és A láthatatlan ember után 1935-ös keltezéssel folytatást is rendezett a filmhez - az első film szellemiségében, a regényhez visszakanyarodva és azt továbbgondolva - a Frankenstein menyasszonyá-t pedig minden idők egyik legjobb folytatásának tartják, ami talán még jobb is az első filmnél. Egy népszerű, bár nem feltétlenül korszerű elmélet szerint James Whale rendező homoszexualitása is inspirálhatta az idegenséget megtestesítő szörny (és későbbi menyasszonya) történetét (erről film is készült Gods and Monsters címmel), viszont éppígy utat találhatott a filmbe az emigráns alkotók idegensége az amerikai társadalom szövetében. Carl Laemmle és a Universal minden más stúdiónál nyitottabb volt az Európából érkező tehetségek befogadására (legyen szó akár a nácik elől menekülő zsidókról), akik közül egy volt Grósz Károly is.