Ha Keanu Reeves csinálja, akkor gyönyörködtet a gyilkolás

Keanu Reeves
Vágólapra másolva!
John Wick belopta magát a magyarok szívébe. Az év elején megszavaztattuk az olvasókat, mely látványfilmeket várják a legjobban az idén, és meglepetésre sok kasszarobbantónak szánt, illetve sztárokkal kibélelt produkciónál is több szavazatot kapott a John Wick második része. Keanu Reeves a John Wick: 2. felvonás című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleon16001067 A Logan, a Wonder Woman, a Justice League, a Kong: Koponya-sziget, a Scarlett Johanssonnal felálló Páncélba zárt szellem, a Tom Cruise főszereplésével készült A múmia, de még a Pókember: Hazatérés is kevesebb szavazatot kapott, mint a Keanu Reeves főszereplésével készült akciófilm. Nem érti, hogy történhetett ez meg? Nézze meg a fenti vérpezsdítő összeállítást az első rész akciójeleneteiből, és rögtön nem fog kételkedni John Wick erejében. A film története szóra sem volt érdemes, de a másfél órán tartó gyilkolászást lehengerlő stílusban tálalták. Ebből nyújt némi ízelítőt a fenti videó, amely Az erőszak szimfóniája címet kapta, Csajkovszkij zenéjére megy benne az öldöklés, és a végén a második részből is mutat pár képsort, amihez egy új tévészpotot is kiadtak. A John Wick: 2. felvonás-ban Olaszországban fog gyilkos balettbe kezdeni Keanu Reeves, és közben egy régi olasz akciósztárral, Franco Neróval is össze fog futni. Remélhetőleg nagyobb szerepet fog kapni Django megformálója, mint amekkorát Quentin Tarantino adott neki pár éve a Django elszabadul-ban. Keanu Reeves és Franco Nero a John Wick: 2 felvonás című filmenForrás: Freeman Filmmiddleon15641080 A John Wick második részére egy hónapot kell várni, február 23-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!