Holtan találták R2-D2 megalkotóját

Tony Dyson
Vágólapra másolva!
Péntek reggel holtan találták máltai otthonában Tony Dysont, aki a Star Wars-filmek népszerű robotját, R2-D2-t építette meg a sorozat első részéhez Ralph McQuarrie illusztrátor és a vizuális effektekért felelős John Stears tervei alapján - írja a Telegraph. Az asztrodroid később a sorozat mind a hat további epizódjában is feltűnt. Tony Dyson a stúdiójában leghíresebb kreálmányávalForrás: tonydyson.commiddleon1200947 A 68 éves brit filmes szakember a kilencvenes évek óta élt Gozo szigetén, az ismerősei aggódni kezdtek, amikor már napok óta nem hallottak felőle, és értesítették a rendőrséget. A holttestre a rendőrök bukkantak rá, a halál oka egyelőre nem ismert, de idegenkezűségnek nem találták nyomát a hatóságok. Dyson, aki végzettsége szerint a robotika professzora volt, a Star Wars-on kívül is dolgozott még néhány filmben a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején. A Holdkelte című Bond-filmhez űrruhákat és lézerfegyvereket csinált, a Kirk Douglas és Farrah Fawcett főszereplésével készült Hármas számú űrbázis-ban a Hector nevű gonosz robot mozgásának kialakításában segédkezett, illetve a Szaturnusz bolygó körüli meteorgyűrű megalkotásában is része volt. A Változó állapotok című 1980-as sci-finek az álomjelenetéhez 35 lábnyi emberi belet hozott létre, az egy évvel későbbi Sárkányölő című kalandfilmhez pedig egy óriási robotsárkányt készített. A világ legnagyobb elektronikai vállalatainak is tervezett és épített robotokat, például az alábbi Sony-reklámban szereplőt, aminek John Cleese szolgáltatta a hangját. "Légy játékos, soha ne hagyd abba a játékot. Ha úgy nézel az életre, ahogy valóban kellene - élvezettel - akkor nagyon kreatívvá válsz" - mondta Dyson decemberben a The Times of Malta nevű helyi lapnak. Dögunalmas Star Wars 8-cal riogatott Daisy Ridleyhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160301-dogunalmas-star-wars-szal-riogatott-daisy-ridley-oscar-2016-star-wars-8-mark-hamill-rian.htmlA Star Wars 7 lenyomta az Avatart, már a legnézettebb film Magyarországonhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160301-mar-a-star-wars-7-a-legnezettebb-film-magyarorszagon-az-ebredo-ero-avatar-boxoffice.htmlMegzuhant Luke Skywalkerrel indult a Star Wars 8 forgatásahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160215-ez-a-fel-perces-video-elropiti-el-a-star-wars-8-helyszinere-benicio-del-toro-rian-johnson-daisy.htmlSteven Spielberg berosált a Star Warstólhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160210-steven-spielberg-berosalt-a-star-warstol-ready-player-one-nyolcadik-epizod-az-ebredo-ero.html
Vágólapra másolva!