Így csináltak gülüszemű manót a gyönyörű színésznőből

Maz Kanata
Vágólapra másolva!
A Star Wars: Az ébredő Erő előzetesen azzal lopta be magát a rajongók szívébe, hogy J.J. Abrams minden adandó alkalommal elmondta, hogy amikor csak tudtak, felépített díszletek között forgattak, és nem csupán CGI-ra támaszkodtak. Maz Kanata a Star Wars: Az ébredő Erő című filmbenForrás: Origomiddleon1280721 Voltak benne azért digitális trükkök is bőven. És most, hogy Az ébredő Erő-t öt technikai kategóriában jelölték Oscarra, többek között a legjobb vizuális effektusok díjáért is versenyez, egymás után adják ki a film készítéséről szóló videókat. Az alábbiból például kiderül, hogy Maz Kanata kocsmájának épületét számítógép segítségével húzták fel, a pult körül összesereglett lények javát viszont maszkmesterek alkották meg. A videóban felbukkan Lupita Nyong'o is: Kanatát hiába az utómunka során montírozták a képre, a bölcs fogadótulajdonost alakító szépséges színésznő így is részt vett a forgatáson. Részletesen beszélnek benne a Medusa Performance Capture Systemről, amellyel előbb rögzítik a színész mimikáját, majd azt átültetik a digitális modellbe. Egy régebbi, spoileres összehasonlító videóban megnézheti, hogy az egyes jelenetekben mi volt ott már a forgatáskor is, és mit raktak oda a digitális utómunka során. Több jelenet, például Rey és Finn sivatagi menekülése gyakorlatilag teljes egészében szerepel benne. A Star Wars: Az ébredő Erő a legfrissebb adatok szerint már 1 159 643 nézőnél jár Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta mindössze két filmre, az Avatar-ra és a Star Wars harmadik részére ültek be többen, mint a hetedik epizódra. Fogadjunk, nem szúrja ki a digitális trükköket!http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151008-dijat-erdemel-aki-kiszurja-a-digitalis-trukkoket-sicario-a-bergyilkos-emily-blunt.htmlAz új Star Wars olyan, amilyennek régen megszerettükhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151217-star-wars-az-ebredo-ero-kritika-harrison-ford-carrie-fisher-mark-hamill-oscar-isaac-daisy.htmlA fénykardnál nincs menőbb fegyver a galaxisbanhttp://www.origo.hu/filmklub/starwars/20160107-fenykard-star-wars-a-birodalom-visszavag-darth-vader-luke-skywalker-harrison-ford.html
Vágólapra másolva!