Árpa Attila piros Ferrariból csajozik a Jude Law-filmben

A kém
Vágólapra másolva!
Kijött a második előzetes A kém című akció-vígjátékhoz, amely Magyarországon úgy híresült el, mint a film, aminek a forgatása alatt Jude Law lesmárolta Zimány Lindát. A szőke glammodell, akinek a filmbéli szerepét "Gorgeous Woman"-ként, azaz szívdöglesztő nőként aposztrofálja az IMDb, már megint nem tűnik fel a trailerben, viszont Árpa Attilát kiszúrtuk benne 1:12-nél, amint egy BE GOOD-rendszámos piros Ferrarit vezet fogpiszkálóval a szájában, és olaszul szólógat ki a reptéren álló csajoknak.A kém főhőse egy Susan Cooper nevű CIA-elemző (Melissa McCarthy), aki szakmája egyik legjobbja, de terepen még nem volt alkalma kipróbálni magát. Miután partnere (Jude Law) és a cég legjobb ügynöke (Jason Statham) lebukik, őt küldik éles bevetésre Budapestre. Ezzel mindenféle vicces kalamajka veszi kezdetét.Aki szeret budapesti helyszíneket nézegetni, imádni fogja ezt az előzetest. Melissa McCarthy a Szent István Bazilika mögött pattan robogóra, majd a pesti felső rakparton száguldozik a Kackiás Pizza feliratú járgánnyal, de ismerős az az utca is, ahol a szépséges barnahajú nő akrobatikázik a kocsikon, valamint több éttermi jelenet hátterében is lehet bogarászni a magyar statisztákat. Azt a részt, amelyben Rose Byrne vallatja McCarthy-t a Kelenföldi Hőerőmű irányítótermében vették fel.Árpa Attila (a volánnál) A kém című film előzetesébenForrás: InterCommiddleA filmet a Koszorúslányok-at és a Női szervek-et jegyző Paul Feig rendezte, a fentebb említett színészeken és glammodellen kívül feltűnik még benne 50 Cent, Morena Baccarin (a gyönyörű katonafeleség a Homeland-ből) Allison Janney, Bobby Cannavale, illetve Kamarás Iván is. A magyar mozikba június 4-én érkezik.A kém új plakátjaForrás: InterCommiddle 
Vágólapra másolva!