A tetovált lány azok nélkül folytatódik, akik miatt jó volt

A tetovált lány
Vágólapra másolva!
A tetovált lány 2011-es amerikai feldolgozása anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat. A kilencvenmillió dollárból készült, magas korhatárral mozikba küldött thriller 232 milliót termelt világszinten, de például a Spectre számaiból is kikövetkeztethető, hogy a marketingköltséget beleszámolva, illetve a moziláncok részesedését figyelembe véve nem sok tiszta haszon juthatott a stúdióknak. Daniel Craig és Rooney Mara A tetovált lány idejénFotó: Jean-Baptiste Mondinomiddleoff644644 A tetovált lány bemutatója előtt még úgy volt, hogy a David Fincher-Daniel Craig-Rooney Mara trió hamar ráfordul A lány, aki a tűzzel játszik-ra, de harmatos pénzügyi eredményt látva a stúdió jegelte a tervbe vett folytatást. A Sony most úgy döntött, hogy mégis készít egy újabb filmet Lisbet Salander történeteiből, csak éppen nem Stieg Larsson Millenium-trilógiájának következő könyvéhez nyúlnak, hanem a svéd író halála után megjelent, David Lagercrantz által írt Ami nem öl meg-et (a könyv kritikája) adaptálják – robbantotta a hírt a The Wrap. Tulajdonképpen egy rebootról van szó, ugyanis Mara, Craig és David Fincher rendező sem tér vissza. A The Wrap úgy tudja, hogy a stúdió Alicia Vikandert (Ex Machina, Az U.N.C.L.E. embere) szeretné megnyerni Lisbeth Salander szerepére. Vikander nagyon felkapott színésznőt manapság, jelenleg a Bourne-sorozat ötödik részét forgatja, Az ételművész című filmjét jelenleg is adják a hazai mozik, legközelebb pedig az Oscar-esélyesnek szánt A dán lány-ban láthatjuk. Alicia Vikander A velencei filmfesztiválon A dán lány premierénForrás: RIA Novosti/Ekaterina Chesnokovamiddleon43533088 A projekt még kezdetleges stádiumban van, jelenleg az Eastern Promises - Gyilkos ígéretek, Locke és Az ételművész forgatókönyvírójával, Steven Knighttal tárgyalnak, hogy ő adaptálja a könyvet. Ha a film megvalósul, a mozikban harmadszor kezdik el a nulláról mesélni Lisbeth Salander kalandjait. Most megkapták a magukét a szemét férfiak - A tetovált lány kritikájahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20120119-kritika-david-fincher-a-tetovalt-lany-cimu-filmjerol-rooney-mara.htmlMi van a tetovált lány lőtt sebével?http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150516-cate-blanchett-fejet-elcsavarja-a-tetovalt-lany-cannes-2015-carol-mia-madre-maryland.htmlSzabad szexelni tökéletes testű robotokkal? - Az Ex Machina kritikájahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150419-szabad-szexelni-tokeletes-testu-robotokkal-ex-machina-kritika-oscar-isaac-domnhall-gleeson.html
Vágólapra másolva!