Senki nem akar lemaradni a Liza, a rókatündérről

Liza, a rókatündér
Vágólapra másolva!
Hatalmas bravúrt hajtott végre a Liza, a rókatündér: a múlt héthez képest nem hogy nem csökkent, hanem tizenöt százalékkal növekedett a hétvégi nézőszám. Ilyen típusú népszerűség-növekedésre nagyon ritkán van példa, egy filmet szinte mindig a premier hetében néznek meg a legtöbben, onnantól kezdve folyamatosan csökken a hétvégi nézőszám.A Lizá-ra 11 961 jegy fogyott az első négy nap - önmagában ez egy tisztességes eredménynek számít. Na, de a második hétvégéjén már 13 732-en ültek be rá, így a film össznézettsége már 31 209-nél tart. Ezt nem lehet mással magyarázni, mint hogy terjed a magyar fekete komédia jó híre. A kritikusok után a közönség is örömét leli a filmben, és ezt úgy tűnik, meg is osztják ismerőseikkel. Költhetnek sok milliót előzetesekre, plakátokra és más megjelenésekre, a szájhagyományt semmi sem pótolhatja. Hosszú távon ilyen sikerekből kell még sok, hogy az emberek ismét bízzanak a magyar filmben.Balsai Móni és David Sakurai a Liza, a rókatündérbenForrás: A Company HungarymiddleA hétvége legnézettebb filmje a SpongyaBob: Ki a vízből! című rajzfilm volt. Hiába jött ki egy szélhámosfilmmel Will Smith, és választotta partneréül Margot Robbie-t, az amerikai mozik mellett a magyar filmszínházakban sem tudott kiugró eredményt produkálni a Focus - A látszat csal. 27 ezer nézője a második helyre volt elég.A hét többi premierfilmje nem tudott beleszólni a nagyok játékába. A Shaun, a bárány-t 28 moziban vetítették, és 5 356-an nézték meg, A Csodák, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja és az 1989 - Határon című filmekről nem érkeztek adatok.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. SpongyaBob: Ki a vízből! (32 229 / 157 548) 2. Focus - A látszat csal (26 909 / 26 909) 3. A szürke ötven árnyalata (24 979 / 340 526) 4. Amerikai mesterlövész (17 345 / 51 193) 5. Kingsman: A titkos szolgálat (17 036 / 85 478) 6. Liza, a rókatündér (13 732 / 31 209) 7. Csingiling és a Soharém legendája (7 160 /  48 833) 8. Jupiter felemelkedése (6 960 / 95 527) 9. Kódjátszma (6 360 / 79 554) 10. Kéjlak (5 206 / 14 773)
Vágólapra másolva!