Jake Gyllenhaal a magyarokat is paráztatja

Éjjeli féreg, Jake Gyllenhaal
Vágólapra másolva!
A Nightcrawler című thriller nagyon jó kritikákat kapott a torontói filmfesztiválon és Jake Gyllenhaal rémisztő alakítását lépten-nyomon Robert De Niro Taxisofőr-beli legendás játékához hasonlították. Nem csoda, hogy gyorsan előlépett az általunk egyik legjobban várt filmek listáján, de tartottunk tőle, hogy a színész előző filmjéhez, az Enemy-hez hasonlóan túl meredek lesz a magyar forgalmazóknak. Szerencsére most jött a hír, hogy az amerikai bemutató után két héttel, november 13-án már meg is érkezik a hazai mozikba Éjjeli féreg címmel.Sokat méltatjuk azokat a színészeket, akik merész lépésekkel újradefinálják a karrierjüket, mint Matthew McConaughey vagy Scarlett Johansson, de még inkább elismerésre méltó, ha egy hollywoodi sztár következetesen csak a színészi kihívásokra és a minőségre megy.Jake Gyllenhaal az Éjjeli féreg című filmbenForrás: Big Bang MediamiddleJake Gyllenhaal egyszer próbált meg matinésztárrá válni, a 2010-es Perzsia hercegé-vel, és hálistennek, hogy nem jött be neki, mert azóta gőzerővel belevetette magát az izgalmas, kockázatos projektekbe, amelyek sokkal inkább méltóak a Brokeback Mountain, a Donnie Darko vagy A zodiákus örökségéhez.Az utolsó műszak, a Fogságban és az Enemy elképesztően sötét szériája után az Éjjeli féreg-gel emeli a tétet. Egy olyan szenzációhajhász újságírót alakít, aki különböző bűnesetekről számol be egyre súlyosabb megszállottsággal. Kezdetben csak az motiválja, hogy elsőként tudósíthasson a helyszínről, de ez rövidesen átcsap egy olyan szenvedélybe, hogy ha kell, maga is hajlandó előidézni a bűntényt..vidtxt {font-style: italic;font-weight: bold;width: auto;background-color: #eeeeee;padding: 1em;border-width: 0.5em;border-top-style: none;border-right-style: none;border-bottom-style: none;border-left-style: solid;border-color: #cccccc;}Az Éjjeli féreg előzetese 
Vágólapra másolva!