A majmok legyőztek minden akadályt

A majmok bolygója - Forradalom
Vágólapra másolva!
A majmok bolygója - Forradalom 20 006 nézőt szerzett Magyarországon a hétvégén, ami azt jelenti, hogy annak ellenére viszonylag sikeres lett, hogy az ország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City nem tűzte műsorára, mert nem tudtak megállapodni a film forgalmazójával. A majmok bolygójá-t így is 45 moziban vetítették országszerte, de a vetítőhelyek nagyobb része nem multiplex volt, hanem kisebb vidéki mozi. A húszezer néző ugyan nem egy bomba szám, de a helyzethez képest szép, illetve ahhoz képest is jó, hogy 2011 nyarán az első, 30 helyen vetített részre csak 18 502-en ültek be, pedig azt a Cinema City mozijaiban is adták.A majmok bolygója - ForradalomForrás: InterCommiddleAmúgy a kánikulai hétvégén nem volt óriási a moziba járási kedv: a tíz legnépszerűbb filmre összesen 95 574 jegyet váltottak. A toplistára felkerült a Repcsik: A mentőalakulat című animációs film is, de úgy, hogy 13 830 nézőjét nem kevesebb, mint 60 moziból szedte össze, és az előző, 50 moziban startoló rész 22 602 látogatóval indult, valamint a tizedik helyre befért A megtisztulás éjszakája: Anarchia is, ami 22 moziból kapart össze 2450 látogatót. Ennek is jobban teljesített a előző része tavaly: az 18 moziban szerzett 3283 fizető nézőt.Bemutatták még A pap gyermekei című horvát filmet, amit 16 moziban 1071-en látták, továbbá a tavalyi velencei filmfesztivál fődíjasát, a Róma körül-t, illetve A házmester című francia filmet Catherine Deneuve-vel, de utóbbi kettőről nem érkezett nézettségi adat.Jutott a hétvégére két premier előtt vetített film is: a Keira Knightley-féle Szerelemre hangszerelvé-t 11 moziban 1122-en választották, a Micsoda nők! című francia vígjátékra 6 moziban 760 jegy fogyott.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. A majmok bolygója - Forradalom (20 006 / 20 006)2. Kavarás (16 421 / 107 894)3. Transformers: A kihalás kora (14 493 / 225 181)4. Repcsik: A mentőalakulat (13 830 / 13 830)5. Így neveld a sárkányodat 2 (13 204 / 261 863)6. Távozz tőlem, Sátán! (4354 / 17 940)7. A holnap határa (3908 / 166 532)8. Rossz szomszédság (3495 / 152 304)9. Demóna (3413 / 136 415)10. A megtisztulás éjszakája: Anarchia (2450 / 2450)
Vágólapra másolva!