Ezt hozta össze Keanu Reeves Magyarországon

Vágólapra másolva!
Több mint két év telt el azóta, hogy Keanu Reeves Budapesten forgatta 47 ronin című szamurájfilmjét. Az elsőfilmes Carl Rinsch alkotásáról azóta csak elvétve lehetett hallani, és mindig a film problémái kapcsán: a Universal stúdió nem volt megelégedve Rinsch változatával, és az előre tervezettnél sokkal hosszabban alakítgatták a filmet, így a korábban tavaly év végére tervezett bemutatót egy teljes évvel eltolták, és végül idén karácsonykor kerül mozikba a film.Végre kiadták hozzá az első előzetest, amiből kiderül, hogy egy furcsa lényekkel és CGI-tájakkal benépesített fantasy-akciófilmről van szó. Éppenséggel nem robbant szét az agyunk a látványtól, de azért azt bírjuk, amikor Rinko Kikuchi sárkánnyá változik. A sztori lényege egyébként az, hogy negyvenhét ronin (egykori szamuráj) felesküszik rá, hogy megbosszulják a gazdájukra kényszerített öngyilkosságot. A 47 ronin december 26-án kerül a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!