Vágólapra másolva!
Kijött az első előzetes Brian De Palma Passion (Szenvedély) című thrillerjéhez, amely a két évvel ezelőtti, Magyarországon is vetített Szerelmi bűnök című francia film remake-je. Az alig egyperces ízelítőből annyi derül csak ki, hogy a multinacionális cég felsővezetője (Rachel McAdams) és annak beosztottja (Noomi Rapace) között maszkos szeretkezésekkel tarkított, bizarr kapcsolat alakul ki, amelyben mindkét nő megpróbálja manipulálni a másikat. Nem tudni, hogy De Palma mennyire változtatta meg a Szerelmi bűnök cselekményét, annyiban feltétlenül módosult a felállás, hogy míg az eredeti filmben a főnökasszonyt játszó Kristin Scott Thomas 19 évvel idősebb volt a beosztottjánál (Ludivine Sagnier), addig a Passion-ben a két nő gyakorlatilag egykorú. A Passion-t szeptember elején mutatják be a torontói filmfesztiválon, az amerikai és magyar premier időpontja egyelőre nem ismert.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Hq8QKztwjJM3esMx
Vágólapra másolva!