Most már biztos, hogy lesz harmadik Hobbit-film is

Vágólapra másolva!
Múlt héten érkezett a hír, hogy Peter Jackson és A hobbit-duplafilmet gyártó Warner Bros. javában tárgyal egy harmadik A hobbit lehetőségéről. Most a rendező hivatalosan is megerősítette, hogy megszületett a megállapodás, és az idén decemberben mozikba kerülő, A váratlan utazás alcímű, majd a 2013 decemberében érkező Egyszer oda, aztán vissza alcímű filmet egy harmadik is követi majd, méghozzá 2014 nyarán. Jackson a Facebookon közzétette, hogy akkor döntött a harmadik film mellett, amikor írótársaival, Fran Walsh-sal és Philippa Boyensszel végignézték az első film első vágott változatát, illetve a második film nagy részét, és úgy ítélték meg, hogy még nagyon sok mindent nem meséltek el Tolkien sztorijából. A harmadik film A hobbit-regény első két filmből kimaradt részei mellett A Gyűrűk Ura bizonyos függelékein alapul majd Jackson közleménye szerint, alcíme még nincs.Peter Jackson, Martin Freeman, Philippa Boyens, Ian McKellen, Andy Serkis, Richard Armitage és Elijah Wood a júliusi Comic-Conon
Vágólapra másolva!