Johnny Depp mindjárt kiszívja valakinek a vérét

Vágólapra másolva!
Tavaly ősszel láthattuk az első képeket Tim Burton Dark Shadows című filmjéből, most pedig egy hajszállal még közelebb kerülhetünk a gótikus vámpírvilághoz. A fotón a lenyalt hajú, megnagyobbított orrú és fülű Johnny Depp és Michelle Pfeiffer látható egyik közös jelenetükben. A Dark Shadows-ban - ami az azonos című, hatvanas években futó kultikus tévésorozat alapján készül - Depp egy Barnabas Collins nevű vámpírt alakít.Tim Burton az MTV-nek adott interjújában elárulta, hogy jelenleg pánikszerűen dolgoznak a film utómunkálatain - köztük a trükkökön -, hogy készen legyenek a májusra kitűzött bemutatóra. A rendező elmondta, hogy a film különös és hátborzongató hangvételét volt a legnehezebb eltalálni, de szerencsére a szereplők egy része, köztük Michelle Pfeiffer, a film alapjául szolgáló sorozaton nőttek fel, így tudták, hogy milyen hangulatot kell megteremteni. Annyit még elárult, hogy az 1700-as években és 1972-ben játszódó filmben előfordul majd néhány időutazásos elem is. Burton a Dark Shadows mellett 1984-es, Frankenweenie című rövidfilmjének egész estés, fekete-fehér, 3D-s változatán dolgozik, és az 1988-as Beetlejuice újabb verziójának elkészítését is tervezi.
Vágólapra másolva!