Megvan az új Kristen Stewart

Vágólapra másolva!
Tavaly tavasszal derült ki, hogy Andrew Niccol (Gattaca, Fegyvernepper) filmet rendez az Alkonyat-könyvek szerzőjének, Stephenie Meyernek A burok című szerelmes sci-fijéből. A forgalmazó most nyilvánosságra hozta, hogy a filmet 2013. március 29-én mutatják be, a húsvétot megelőző pénteken. A forgatás jövő februárban kezdődik Louisianában és Új-Mexikóban. A film arról szól, hogy a Földet űrlények foglalják el, akik az emberek testekbe költözve veszik át az irányítást. Melanie az egyik utolsó lázadó, aki ellenáll a hódításnak. Amikor a Vándornak nevezett űrlény beköltözik a testébe, a nő nem hajlandó feladni az énjét, hanem saját gondolatait és érzéseit adja át az űrlénynek, aki emiatt beleszeret Melanie szerelmébe. A hősnőt a tizenhét éves Saoirse Ronan (Vágy és vezeklés, Komfortos mennyország, Hanna) alakítja majd, aki úgy tűnik, nem kerülheti el tovább a Kristen Stewart-szintű sztárrá válást.Saoirse Ronan
Vágólapra másolva!