Vágólapra másolva!
Az utóbbi években a cannes-i filmfesztivál megkerülhetetlen tényezői lettek a román filmesek, akik kezdeti sikereikben kifejezetten a diktatúra örökségéből merítették témáikat. Az Arany Pálmával jutalmazott 4 hónap, 3 hét, 2 napban, vagy az Un certain regard szekció győztesének kikiáltott Lazarescu úr halálá-ban közvetlenül nem került említésre Ceausescu neve, de kísértete mégis ott lebegett a realista képkockák mögött. Bár a román filmesek pont idei jelenlétükkel tudtak igazán kitörni a múlt árnyékából (tavaly még Mesék az aranykorból című omnibuszfilmmel "nosztalgiáztak"), érthető döntés a cannes-i szervezők részéről, hogy az Autobiografia lui Nicolae Ceausescu versenyen kívüli vetítésével támogatják a múlttal való szembenézést, illetve a nyugat-európai filmrajongók kiokítását.A Ceausescu házaspár nem fázik a román télbenAndrei Ujica háromórás dokumentumfilmje kizárólag archív felvételekből áll a román népvezérről, nincs se narráció, se dramatizálva újraelőadott jelenetekkel könnyített magyarázat, de jobb is, mert amit ebben a filmben saját szemünkkel láthatunk, azt talán el se hinnénk másképp. Ceausescut gigantikus olimpia-megnyitó kaliberű tömegjelenetekkel fogadják Kínában, feleségével Elenával fehér lovas szánon, vaskos bundában páváznak, guszta élelmiszerektől dagadó ABC-be látogatnak vagy éppen az angol királynővel és Nixonnal tereferélnek. Mindeközben semmit nem látunk abból, hogy az emberek hogyan éltek, de ez szándékos döntés volt Ujica részéről, hiszen azt a világot akarta bemutatni, ami Ceausescu számára a valóság volt és ami táplálta megalomániáját. A kronologikus, eltérő minőségű felvételek perverz módon szórakoztatóak, de sok olyan apró részletre is felhívják a figyelmet, amiről a történelem talán már el is feledkezett. A magyar nézők ráadásként Kádár János és Horn Gyula cameójának is örvendezhetnek.
Vágólapra másolva!