A vámpírlét elviselhetetlen könnyűsége

Vágólapra másolva!
A Daybreakers című film maximálisan teljesíti az elvárásokat, amiket egy vámpír-thrillerrel szemben támasztok - legyen izgalmas és látványos -, és szerencsére nem is tetszeleg olyan színben, mintha egy jó kis ijesztgetésnél többre volna hivatott. A film egy amerikai nagyvárosban játszódik egy olyan közeljövőben (2019-ben), ami furcsa módon drasztikusan máshogy fest, mint a jelen, de erre van egy frappáns magyarázata: mivel 2009-ben a Föld népességének nagy része vámpírrá változott, a városépítészeknek alaposan át kellett formálniuk a köz- és lakótereket. Erős hangulatú hideg, fémes kékekben és szürkékben játszik ez a jövő, persze, hiszen vámpírutódaink csak a mesterséges világítást bírják, a napfénytől a klasszikus vámpírkánonnak megfelelően elpusztulnak.Ethan Hawke a Daybreakers című filmbenA vámpírnépesség nagy bajban van, mert alig maradt ember, akinek a vérét lehetne szívni, a vérelvonás pedig súlyos fizikai és mentális deformációkhoz vezet. Ethan Hawke - akit markáns arccsontja és szükség esetén felöltött pókerarca nagyon is alkalmassá tesz a vámpírszerepre - egy tudóst alakít, aki szintetikus vér kifejlesztésén ügyködik versenyt futva az idővel. Egészen addig, amíg egy szép napon össze nem hozza a sors a szexin tapadós ruhákba bújtatott, vagány Claudia Karvannel és az inkább csak funkcionális szerepet betöltő, mintsem érdekes Willem Dafoe-val, akiktől megtudja, hogy más módja is van a vámpírok megmentésének. És akkor kezdődhet is a misszió, melynek során a vérre szomjazó polgártársak mellett természetesen egy nagyvállalat pénzéhes vezetőjét is le kell győzni.Jelenet a Daybreakers című filmbőlEzek a korrektül kivitelezett meneküléses-támadós jelenetek távolról sem egyediek, de kellően feszesek ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődést a film végéig, viszont a Daybreakers igazán élvezetes része az első fele, amikor még nem indul be az akció. Michael és Peter Spierig nagyon ért a hangulatteremtéshez és a riogatáshoz is. A leghatásosabb jelenetben egy vérhiánytól szárnyas szörnyeteggé mutálódott egykori vámpír tör be Hawke figurájának a lakásába némi innivaló reményében - az ilyen borzongatóan látványos pillanatok emlékeztetnek rá, hogy ha beszélnek is az ember háta mögött, meg a fülébe is csámcsognak a popcornnal, azért érdemes mozivásznon nézni - legalább az ilyen, vizuálisan támadó - filmeket.
Vágólapra másolva!