Itt vagyok Szegeden

Vágólapra másolva!
Csütörtökön este a szegedi Grand Café moziban vetítették az általunk már számos alkalommal az egekig magasztalt Itt vagyok című rövidfilmet. A Filmklub alkalmi tudósítója a helyszínen volt, és most részletesen beszámol az eseményről.Láttam a Délmagyarban, hogy lesz ez a film, rohantam is egyből a Belvárosi moziba jegyért. Ott azt se tudták, mi az az Itt vagyok, mondom, a Grand Caféban adják, mondják, az különálló dolog, menjek át. Felrohanok oda, mondom az Itt vagyok-ra kérek jegyet, mondják, nem kell venni jegyet, mert ingyenes. Negyven perccel a kezdés előtt letáboroztunk, rögtön kiszúrtam, hogy filmes arcokkal van tele a kávézó, később jött a főszereplő, őt egyből megismertem, meg is botlott, majd majdnem ráesett a rendezőre.Az Itt vagyok-vetítés ajánlója a Délmagyarország csütörtöki számábanKábé annyi néző jött össze, hogy épp mindenki befért. Szerintem az alkotók nem nézték meg a filmet, mert már elégszer látták, söröztek, ha minden igaz. Még korábban többször hallottam a rendezőt angolul telefonálni valakivel.Aztán vetítés után bejöttek az alkotók, az író-rendező (Szimler Bálint), az operatőr (Rév Marcell), a főszereplő (Vida Viktor), meg két csaj, akik kérdeztek. Csomó mindenről volt szó, már felére sem emlékszem, de azért megpróbálok pár dolgot leírni.Bálint és Viktor kábé hat éve találkoztak, de Viktor erre már nem emlékezett. Később megint találkoztak (talán a Szigeten), és akkor már Bálint elkérte Viktor számát. Később felhívta, de nem merte megmondani, hogy filmről van szó, mert félt, hogy elijeszti Viktort. Azt mondta neki, hogy meg szeretné ismerni.  Erre Bálint azt mondta, hogy Viktor biztos azt gondolta, hogy buzi. Viktor ezt cáfolta, azt mondta, kíváncsi volt, hogy mi lesz ebből. Utána Bálint és Viktor összebarátkoztak, és egy egész nyarat együtt is töltöttek. Ez viccesen hangzott a buzis poén után.Szimler Bálint és Vida Viktor az Itt vagyok forgatásánKiderült, hogy kicsit más lett volna a film, de mivel Bálint megismerte Viktort, így emiatt eléggé át lett írva az egész (azt nem mondták, hogy ki lett volna a főszereplő az eredeti verzióban). A jelenetek meg voltak írva, de hogy azokon belül mit mond Viktor, az rá volt bízva. Volt szó arról, hogy mennyire ugyanolyan a szereplő Viktor és az igazi Viktor, erre azt mondta, hogy jó pár szituációban az igazi Viktor nem maradt volna ott, csak a szereplő Viktor maradt ott, mert muszáj volt neki a jelenet miatt. Elhangzott az is, hogy a főszereplő egész nap nem csinál semmit, de ez nem igaz, mert inkább azok nem csinálnak semmit, akikkel találkozik. A fáramászós jelenetről mesélték el, hogy le kellett szedni a biztosítókötelet, mert nagyon látszott, de így meg elég veszélyes volt a dolog.Volt az a jelenet, amikor az énekesnőt az ágyra teszi, kérdezte valaki, hogy az Viktor dublőre-e, mert egyből átmegy a kamera vágás nélkül, és hogy ért oda olyan gyorsan. Erre jött a sztori: a húszfős stábnak le kellett vennie a cipőt a lakásban, és gyorsan fel kellett venni, és Viktor majdnem kiesett az ablakon, mert egy helyen nem volt korlát, és rohanni kellett, mert amire a kamera odaért, addigra neki is oda kellett érnie.Vida Viktor és Berger Dalma az Itt vagyok című filmbenAmikor valaki azt kérdezte, milyen filmeket néztek előtte, arra azt válaszolták, hogy igazából semmilyet. Aztán repkedtek valamilyen nevek, hogy esetleg azoktól a rendezőktől, de ezeket nem tudtam megjegyezni.Vicces volt, amikor az operatőr törött székre akart leülni, és a földön landolt (ez nem sztori, ez konkrétan a moziban történt meg). Szerintem neki ott volt a családja is, mert a végén puszilkodott rokonságnak kin
Vágólapra másolva!