A nő: színésznő

Vágólapra másolva!
Egy szerelmespár egy nagypolgári lakásban. A nő nagy átéléssel magyaráz a férfinak, aki átszellemülten hallgatja, de nem biztos, hogy érti is. De a vonzalom nem függ az igazságtól.Ennél többet nem akarunk elárulni Kőszeg Áron Dionaea (a Vénusz légycsapója latin neve) című rövidfilmjének történetéből, viszont melegen ajánljuk, hogy máris kattints az alábbi videóablakra, és nézd meg: a legjobb hidegrázós élményben lesz részed.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xuPZSZz9l2zBDcLq A tizenhét perces, egyelőre csak az [origo]-n megtekinthető film főszerepeit az egykori Krétakör két tagja, Láng Annamária és Tilo Werner játssza, és a Dionaea még egy szállal kötődik a társulathoz: a film elején Láng egy részletet ad elő a Sirály-ból (illetve a Siráj-ból), ami a Krétakör egyik leghíresebb előadása volt, és a film honlapjának tanúsága szerint a rendezőre is nagy hatást gyakorolt.Láng Annamária és Tilo Werner a Dionaea című filmbenKőszegnek ez az első rövidfilmje, amely egyben a vizsgafilmje is volt a New York-i Hunter College filmszakán. A filmet ennek ellenére Budapesten forgatták egy belvárosi lakásban, magyar stábbal, minimális pénzből. A zseniális klausztrofób hangulat nagy részben a film operatőrének, Erdély Mátyásnak köszönhető, aki korábban többek közt a Deltá-t, a Before Dawn-t és a Macerás ügyek-et fényképezte.Olvasnivaló: körinterjúnk az egykori Krétakör tagjaival
Vágólapra másolva!