A Sherlock Holmesban mindenki verekszik

Vágólapra másolva!
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cG0Uozm81iC6Vt2Z Kaptunk egy angol nyelvű klipet a Sherlock Holmes-ból, amiben a korábbi előzetesekből már ismert képkockák közé a film szereplőivel és a rendezővel, Guy Ritchie-vel készült interjúk részleteit keverték. Elhangzik pár furcsa állítás, Robert Downey Jr. például azt mondja, hogy "talán ez a legnagyobb szabású film, amiben valaha játszottam" - úgy látszik, A Vasember hirtelen kiment a fejéből. Ritchie pedig kijelenti, hogy Holmes volt az első nyugati harcművész (közben látjuk, ahogy Downey Jr. gyepál valakit a ringben). Később Rachel McAdams is megemlíti, hogy sok kemény dologra számíthatunk, és máris látjuk a figuráját, ahogy elegáns ruhájában, kalapban hevesen pofoz valakit. A klip pedig ugyanazzal a jelenettel fejeződik be, mint az előző előzetes, azaz akkor, amikor Watson (Jude Law) használja az öklét.A Sherlock Holmes január 7-én érkezik a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!