Az első film

Vágólapra másolva!
Mátyássy Áron Utolsó idők című filmje volt az első igazán kiemelkedő alkotás az idei Szemlén (kétségbeesni nem kell, van még hátra belőle bőven). Tavaly Gigor Attila mutatta meg A nyomozó-val, hogy van olyan magyar film, ami okos, személyes és mégis közönségbarát, idén Mátyássy mutat egy még nagyobb trükköt: van olyan okos, személyes magyar művészfilm, ami közönségbarát. Félő, a szinopszis mégis sokakat eltántorít majd az Utolsó idők megnézésétől: az ukrán határnál vagyunk '97-ben egy kis faluban, egyik főhősünk Iván (Kádas József), egy jövedelmét olajcsempészettel kiegészítő autószerelő srác, a másik Eszter (Vass Teréz), Iván autista lánytestvére. Ketten próbálnak túlélni ezen az Isten háta mögötti helyen, ahol úgy tűnik, soha semmi nem fog jóra fordulni. És tényleg nem, Esztert megerőszakolják, beindul a nyomozás és Iván küzdelme azért, hogy csonka családjuk a felszínen maradjon valahogy a tragédia után is.Kádas József és Vass Teréz az Utolsó idők című filmbenHiába nyomasztó a történet, az elsőfilmes rendező biztos kézzel kerekít belőle élvezhető, megragadó filmet. Forgatókönyve szilárd lábakon áll, végig feszes a dramaturgia és nem csak a két főhős viszonyát bontja ki finom részletességgel, de a 90 perces játékidőbe egy hiteles szerelmi szál és pár olyan mellékszereplő is belefért, akik ugyan csak néhány ecsetvonással vannak felfestve, mégis abszolút tapinthatók. Vidéki magyar nyomor és mégsem: a rendező felvállaltan megidézi Terrence Malick Sivár vidék-ét, és igen, akár Dakotában is lehetnénk, mert Iván és Eszter drámája nem helyhez kötött, elég sok nyomorúságos porfészek van a Földön, ahova odaképzelhetjük őket.Vass Teréz az Utolsó idők című filmbenMinden színész brillírozik, de Vass Teréz alakítását muszáj külön méltatni, mert neki volt a legnehezebb feladata azzal, hogy egy autista lány bőrébe bújva kellett figurát teremtenie; törött szárnyú kismadár, akinek teljesen el lehet veszni a tekintetében. És még a film vizuális része is klappol: a kamerakezelés elegáns, nem tolakodó (az operatőr Herbai Máté, aki A nyomozó-t is fényképezte), a narancsos színárnyalatok használata következetesen végigkíséri a történetet. A jó dramaturgiai érzék és vizuális ízlés találkozása leginkább a megerőszakolásnál érhető tetten, pont annyit és úgy látunk, hogy torokszorító, hatásos és mégsem túl hatásvadász a jelenet.Jó volna, ha az Utolsó idők megtalálná a közönségét annak ellenére, hogy nem vígjáték és nincsenek benne sztárok. Mert értékes, szép film. Engem megríkatott.-------------------------------Utolsó időkRendező: Mátyássy ÁronForgatókönyv: Mátyássy ÁronOperatőr: Herbai MátéSzereplők: Kádas József, Vass Teréz, Földes Eszter, Kasvinszki Attila, Szalay Marianna, László Attila, Géczi Zoltán, Újvári Zoltán, Varga József, Czene Csaba, Csomós Mari, Lukáts Andor, Anger Zsolt, Rajkai Zoltán40. Magyar Filmszemle, versenyfilmszínes, 90 percMikor és hol vetítik?2009. január 30. 21:30 - Budapesti Kongresszusi Központ, Pátria Terem2009. január 31. 18:00 - Palace MOM Park, 1-es terem2009. január 31. 20:00 - Palace MOM Park, 1-es terem
Vágólapra másolva!