Vágólapra másolva!
Bár az ellenfelek körönként egy másodpercre becsülik az előnyüket, a címvédő istálló elnöke úgy véli, az idén nem uralják majd olyan elsöprő fölénnyel a pályákat, mint tavaly.

Másfél héttel a Forma-1 2015-ös szezonjának nyitánya előtt már nemcsak a közönséget, hanem magukat a csapatokat is a várható erőviszonyok foglalkoztatják. A többiek a tesztek alapján úgy becsülik, hogy a Mercedes előnye körönként legalább egy másodperc lesz, és abban is egyetértés van, hogy a Williams, a Ferrari és a Red Bull egy bolyt alkotva üldözi őket.

Niki Lauda azonban nem hiszi, hogy a Mercedes ugyanakkora fölénnyel fogja uralni a pályákat, mint tavaly, amikor három verseny kivételével az összeset megnyerték. „Ez nagyon érdekes szezon lesz, nem csak a Mercedesről fog szólni" – jelentette ki a csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke az APA hírügynökségnek. „Az egyéni vb-cím valószínűleg nem kizárólag Lewis (Hamilton) és Nico (Rosberg) között dől majd el. Egy harmadik vagy negyedik versenyző is képes lesz beleszólni a küzdelembe."

A Mercedes fölénye nem lesz akkora, mint tavaly? Forrás: Daimler

Habár Lauda elismerte, hogy a Mercedes „alaposan felkészült" a közelgő idényre, hozzátette, hogy a valódi erősorrend csak Melbourne-ben fog kiderülni – pedig nemrég éppen a címvédő istálló egyik mérnöke, James Vowles állította, hogy a csapatok a tesztek során szinte mindent megtudnak egymásról. Azzal Lauda is egyetértett, hogy úgy tűnik, a Ferrarinak „jól megy, míg a McLarenre az ellenkezője igaz, de ez hamar megváltozhat."

A kétszeres világbajnok Hamilton is szeretné, ha nem Rosberg lenne az egyetlen ellenfele az idén. „Szerintem izgalmasabb, ha egy másik csapat ellen kell harcolni" – mondta a Sky Sportsnak a hétvégén. „Amikor fiatalon nézőként követtem a Forma-1-et, szórakoztatóbb volt, ha két csapat küzdött. A belharc is érdekes, de külső ellenféllel megmérkőzni jobb."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!