Vágólapra másolva!
A Belga Nagydíjra lecseréli Kamui Kobajasit a Caterham, és helyette a 32 éves, német André Lotterert fogja indítani. Lotterer háromszor megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt az Audival.

Valósnak bizonyultak a héten elterjedő híresztelések arról, hogy a Belga Nagydíjon André Lotterer fog versenyezni a Caterhamnél Kamui Kobajasi helyén, a csapat ugyanis szerdán megerősítette ezt. A csere csak erre az egy versenyre szól.

Lotterer 32 éves, német versenyző, de kétéves korától a belga Nivelles városában élt, itt is nőtt fel. Autóversenyzői karrierjéből a három Le Mans-i győzelem emelkedik ki, az Audival 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben győzött a 24 órás viadalon. Együléses versenyautókkal is aratott sikereket: régebben bajnok volt a német Formula BMW-ben, Japánban, a Formula Nipponban pedig 2011-ben övé lett a végső diadal.

"Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy részt vehetek egy Forma-1-es versenyhétvégén, köszönöm a Caterham F1-es csapatának az esélyt. Készen állok a kihívásra, alig várom, hogy autóba ülhessek és a legtöbbet hozzam ki a hétvégéből" - monda Lotterer. "Gyorsan hozzá kell szoknom az autóhoz, mert a csapat sok fejlesztést készített, és sok időt kell a pályán töltenünk, hogy optimalizáljuk az autó teljesítményét."

André Lotterer ünnepli idei győzelmét Le Mans-ban Forrás: AFP

Lotterer már vezetett F1-es autót, igaz, meglehetősen régen: 2001-ben és 2002-ben összesen 13 napon át tesztelt a Jaguarnál.

A Caterham bízik benne, hogy a német pilóta rutinja segíteni fog nekik a változó időjárási körülmények között való versenyzésben. A csapat azért Kobajasi autójában ad lehetőséget Lotterernek, mert a japán kevés támogatót tud maga mögött, és emiatt már többször pletykáltak arról, hogy nem versenyezheti végig az idényt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!