Vágólapra másolva!
A spanyol saját magára és a csapatára is büszke a Magyar Nagydíjon elért második hely után. A verseny végén abban reménykedett, hogy Hamilton tartani tudja Ricciardót.

A Ferrari mindkét versenyzője az idei legjobb eredményét érte el a Magyar Nagydíjon, miután Fernando Alonso a második, Kimi Räikkönen pedig a hatodik helyen ért célba a kaotikus versenyen. A spanyol elismeri, hogy a szokatlan körülmények és a verseny elejét meghatározó eső is segített neki a dobogós helyezés elérésében, ettől függetlenül „rendkívül kielégítő" eredménynek nevezte idei második dobogós helyezését.

„Nagyon nehéz idényben van részünk, ezért egy dobogó mindig kellemes meglepetésként ér minket" – nyilatkozta a verseny után a spanyol, aki legutóbb a Kínai Nagydíjon állhatott fel a pódiumra, akkor 3. lett. „Trükkös verseny volt: a körülmények folyamatosan változtak, a Safety Cart többször is a pályára küldték, az eső is esett. Ez nyilvánvalóan megkavarta egy kicsit az erősorrendet, és mi kihasználtuk a lehetőséget."

Alonso nem bánkódott az első hely elvesztése miatt Forrás: Farkas Péter (Origo)

Alonso egy taktikai húzásnak köszönhetően sokáig vezette a versenyt, a futam végén pedig a szinte teljesen elhasználódott lágy gumijain próbálta maga mögött tartani az üldözőit. Lewis Hamilton ellen még sikeresen védekezett, amikor viszont három körrel a leintés előtt Daniel Ricciardo megelőzte a britet, tudta, hogy nem maradt sok esélye. Ennek ellenére nem bánkódott túlságosan, úgy érezte, hogy a második helye győzelemmel ért fel.

Hamilton segített neki

„Nehéz volt tartanom a helyemet, de Lewis ellen kicsit könnyebb dolgom volt. Ő a közepes gumikat használta, amelynek kicsit rosszabb volt a tapadása, mint az én lágy abroncsaimnak. Ebből a szempontból kicsit előnyben voltam" – magyarázta. „Természetesen abban reménykedtem, hogy Lewisnak sikerül megtartania a második helyet, mert sokáig segített nekem Ricciardo feltartásával. Miután végül megelőzték, már csak egy körig tudtam az élen maradni. A Red Bull nagyon gyors volt, Hamilton ellen könnyebb dolgom lett volna."

Alonso elmondta, az első Safety Car-fázisnál balszerencsés volt, amiért nem tudott időben behajtani a bokszutcába, utána viszont tudatosan kockáztattak a stratégiájával. „A második biztonsági autós szakasznál láttuk, hogy Ricciardo és Massa kiáll a bokszba, de mi kint maradtunk" – nyilatkozta. „Ezzel lehetőségünk nyílt arra, hogy az élre álljunk, és vezető helyről irányítsuk a versenyt. Úgy gondoltuk, ez a legjobb döntés, és végül igazunk lett, bár a verseny végén küszködtem a gumikkal."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!