Vágólapra másolva!
Räikkönen okos embernek tartja a Ferrari új főnökét, Marco Mattiaccit, és szerinte minden adott ahhoz, hogy a maranellói istálló jövőre visszatérjen a csúcsra. Alonso nem tudja, a csapattársa miért küszködik, de úgy érzi, hatékonyan dolgoznak együtt.

Kimi Räikkönen második pályafutása a Ferrarinál nem úgy indult, ahogy szerette volna. Miután a Lotusnál töltött két szezonja során két győzelmet is aratott, az idén még a dobogóra sem állhatott fel, sőt nem végzett a 7. helynél előrébb sem, háromszor pedig pontszerzés nélkül ért célba. Bár legutóbb, Hockenheimben is így járt, emiatt leginkább a körülményeket és a rossz taktikát okolta. Úgy vélte, már látszik a fény az alagút végén, mert az autója végre kezd jobban passzolni az ízléséhez.

Neki és a csapattársának, Fernando Alonsónak a múlt héten tartottak egy prezentációt Maranellóban a tervekről, amelyekkel a Ferrari vissza szeretne térni a csúcsra. Räikkönen nem látja, hogy ez miért ne történhetne meg.

„Száz százalékig megbízom a szakembereinkben, és abban, amit mutattak nekem. Tudom azt is, hogy megvannak az eszközeink a fejlődéshez" – mondta az Origo GPhírek kérdésére a Hungaroringen. „Jövőre remélhetőleg előrelépünk, de muszáj is előrelépnünk. Rengeteget kell dolgoznunk, hogy javítsunk a teljesítményünkön, és nem látok rá okot, amiért ne kerülhetnénk vissza az élre."

Räikkönen szokatlanul lazának tűnt a csütörtöki sajtóbeszélgetésen Forrás: Farkas Péter (Origo)

Räikkönen, aki 2007-ben a Ferrarival nyerte meg eddigi egyetlen világbajnoki címét, megjegyezte, hogy „a jövő évi autónak közelebb kell állnia az ízlésemhez." A csapat idén kinevezett új főnökét, a leköszönt Stefano Domenicali helyére lépő Marco Mattiaccit is helyes választásnak tartja. „Nem volt tapasztalta az F1-ről, amikor megérkezett hozzánk, de nagyon okos ember, és eddig szép munkát végez, jó döntéseket hozott" – vélte. „Csak időbe telik megszerezni az emberek bizalmát, amire szükség van ahhoz, hogy a csapat elég ütőképes autót építsen."

Alonsóval hatékonyan dolgoznak együtt

Mindeközben Alonsónak szintén csak egy dobogós helyezése van az idén, viszont Nico Hülkenberg mellett ő a mezőny egyetlen tagja, aki az összes versenyen pontot tudott szerezni, így az egyéni összetett 4. helyén áll. Bő ötször annyi pontja van, mint Räikkönennek, de azt állította, nem tudja, a finn miért küszködik jobban.

„Erről nem igazán van véleményem" – mondta. „Leszorítóerőből nyilván hiányunk van, a kigyorsításokon szenvedünk, és az első néhány versenyen gondjaink voltak a brake-by-wire rendszerű fékekkel is. Kimi valószínűleg nem elég magabiztos ebben az autóban, és nincs kibékülve a balansszal. Ami azt illeti, egyikünk sem szuperelégedett a teljesítményünkkel."

Noha Räikkönenről úgy hírlik, hogy nem rajong a mérnökökkel folytatott munkáért, Alonso ezt nem érzi problémának. „Sokat dolgozunk együtt. Az összes eligazítás hosszúra nyúlik, mert mindent igyekszünk kielemezni a versenyek után" – árulta el. „A visszajelzéseink segíthetnek a mérnököknek javítani az autónk teljesítményén. Ilyen téren nincs nagy különbség Felipéhez vagy bármelyik másik csapattársamhoz képest."

A Hungaroring nem fekszik a Ferrarinak

A Ferrari a múlt hétvégi Német Nagydíjon elvesztette a konstruktőri 3. helyet a Williamsszel szemben, és Alonso elismerte, hogy a Hungaroringen nem lesz sok esélyük visszavágni a formába lendült grove-i istállónak.

„Az autónk ugyanolyan, mint Hockenheimben volt, hiszen azóta csak négy nap telt el" – mutatott rá. „A pálya kialakítása nem illik különösebben hozzánk, mert jó tapadásra van szükség a kigyorsításoknál. Igaz viszont, hogy az előző néhány helyen értek minket meglepetések, mert volt, ahol azt hittük, hogy ütőképesebbek leszünk, és olyan is, ahol gyengébbnek tartottuk magunkat, mint amilyenek végül lettünk."

„Úgyhogy pozitívan vágunk neki a hétvégének. Persze tudjuk, hogy a Red Bull itt valószínűleg veszélyesebb lesz, mert ezen a pályán nincs szükség olyan nagy motorerőre."

A Magyar Nagydíjhoz írt futamelőzetesünk itt olvasható.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!