Vágólapra másolva!
A tulajdonos Gérard Lopez szerint Fernando Alonso mellett nehezebb dolga van a finnek, de a köztük lévő különbség még így is meglepő. Úgy véli, Räikkönen a Lotusnál tökéletes körülmények között dolgozhatott.

Kimi Räikkönen az elmúlt két idényben remek teljesítményt nyújtott a Lotusnál: 2012-ben és 2013-ban is a legjobb öt versenyző között tudott végezni a bajnokságban, és futamokat is nyert. Ezzel szemben az idei szezon első négy versenyén csak küszködött új csapatával, a Ferrarival. Eddigi legjobb eredménye egy 7. hely volt, amit még az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon ért el, a tabellán pedig csak a 12. helyet foglalja el. Csapattársa, Fernando Alonso 30 ponttal többet gyűjtött be az első versenyeken, őt a bajnokságban csak a két Mercedes előzi meg.

A Lotus tulajdonosa, Gérard Lopez elismerte, a csapat értetlenül áll a finn idei teljesítménye előtt. „Nálunk nagyon erős versenyző volt, ezért valóban meglepő, mekkora a lemaradása a csapattársához képest” – magyarázta az Auto Motor und Sportnak Lopez, aki szerint nem szabad elfelejteni, hogy a finnek idén nem Romain Grosjean, hanem a mezőny egyik legjobbjának tartott Alonso ellen kell csapaton belül megküzdenie. „Tudom, mennyire erős Fernando. Képzeljék csak el, mire ment volna az elmúlt években egy Red Bull-lal – ezt felettébb érdekes lett volna látni.”

Räikkönen egyelőre nem lendült formába a Ferrarinál Forrás: AFP

Lopez szerint azonban Räikkönent sem szabad még leírni, hiszen a csapatváltás biztosan rányomta a bélyegét az első futamokon mutatott formájára. „Azt is tudjuk, hogy Kimi mennyire jó pilóta” – jelentette ki a luxemburgi üzletember, aki szerint a folyamatos pénzügyi problémák ellenére Räikkönen nagyon jól érezte magát előző csapatánál. „Most egy új istállónál versenyez, és Kimi esetében a környezet is fontos szerepet játszik. Nálunk minden tökéletesen stimmelt.”

Lopez hozzátette, pontosan nem tudná megmondani, miért küszködik Räikkönen, de az biztos, hogy „jelenleg nincs 100 százalékos formában.” A Kínai Nagydíj után egyébként a finn úgy nyilatkozott, a vezetési stílusa miatt nem tudott még megbarátkozni az F14 T-vel. Azt viszont határozottan tagadta, hogy az első futamok kudarcai negatív hatással lettek volna a motivációjára.

„Nem tudom, miért beszélnek mindig a motivációmról” – mondta az őt faggató újságíróknak a 2007-es világbajnok, akinek már elege van a hasonló kérdésekből. „Ha nem lennék motivált, nem is versenyeznék.”

„Voltak rossz versenyeink, és ez nem egy szerencsés helyzet, de néha előfordul az ilyesmi. Az a célunk, hogy javuljunk” – magyarázta. „Sokat kell még dolgoznunk, hiszen egyetlen olyan futamunk sem volt eddig, amikor mindennel elégedettek lettünk volna. Eddig nehéz dolgunk volt, de ha sikerül többet köröznünk, megoldjuk a problémáinkat.”

Noha a Kínai Nagydíjat háromhetes szünet követi, a következő tesztet csak a Spanyol Nagydíj után, május közepén rendezik. A Ferrari bízik benne, hogy legkésőbb a barcelonai teszten megoldást találnak a finn nehézségeire.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!