Vágólapra másolva!
Az életveszélyes állapotban lévő versenyző korábbi vetélytársa úgy véli, sokan csak a baleset után döbbentek rá, hogy mekkora klasszis a német. Bízik benne, hogy felépül, és elolvashatja a neki írt elismerő üzeneteket.

A Forma-1-es mezőny tagjaitól kezdve más sportágak képviselőin át a közélet és a sztárvilág szereplőiig sokan kívántak jobbulást Michael Schumachernek, akit egy síbaleset során elszenvedett fejsérülés után mesterséges kómában tartva kezelnek Grenoble-ban. A legfrissebb információk szerint a hétfő esti műtéttel javult az állapota, de még nem múlt el az életveszély, és a további kilátásai sem egyértelműek.

David Coulthard, aki 1994 és 2006 között tizenhárom szezonon keresztül harcolt Schumacherrel a Forma-1-ben, s a karrierje legjobb bajnoki helyezését, a 2. helyet hozó 2001-ben pont vele szemben maradt alul a bajnoki címért, szeretné, ha egykori riválisa magához térne, és láthatná a neki szóló üzeneteket.

"Véleményem szerint ez megmutatja, hogy az emberek mennyire elismerik Michael sportolói eredményeit. Bízom benne, és imádkozok azért, hogy átvészelje a történteket, és olvashassa a szép szavakat, amelyeket róla mondanak" - írta a Telegraphban a skót. Úgy véli, sokan csak most döbbentek rá, mekkora legenda a német, és ez alól ő maga sem kivétel.

"A síbaleset egyszer s mindenkorra visszahozta Michaelt hozzánk, a többi ember közé. Most ő is egy egyszerű családapa, akiért a betegágya mellett imádkozik a felesége és a gyermekei. Ezzel mindannyian azonosulni tudunk. Az a szörnyű, hogy gyakran történik ilyesmi, mielőtt elmondhatnánk, mit is érzünk valaki iránt."

David Coulthard (középen, rózsaszín ingben) jelenleg szakkommentátorként dolgozik a Forma-1-ben Forrás: Red Bull

"Nem gondolom, hogy Michael valaha is megkapta azt a dicsőséget és elismerést, amely a káprázatos eredményei alapján járna neki. Utólag persze könnyű okosnak lenni. Michael éveken át tökéletes alanya volt ahhoz, hogy gazembernek tartsák, főleg nálunk (Nagy-Britanniában), míg a németek természetesen inkább kegyetlenül hatékonynak, nagyon rámenősnek tekintették" - fejtette ki. "Könyörtelen harcos volt, de egyúttal családos ember is, aki nagylelkű és kedves. Hűséges volt a bizalmasaihoz, akik viszont nem tartoztak közéjük, azokra néha egyáltalán nem volt tekintettel."

"Többen bukott bajnoknak minősítették, jómagam is beleértve, de az eredményeit nem lehet elvitatni tőle" - hangsúlyozta Coulthard. "Utólag tényleg könnyű okosnak lenni, most azonban már bevallhatom, hogy sohasem voltam az ő szintjén. Ezt magának sem szabad bevallania egy versenyzőnek a karrierje során, mert szükség van az önbizalomra. Most viszont már nem esik nehezemre elismerni. Michael volt számomra a mérce. Ha sikerült legyőznöm őt az első vagy egy dobogós helyért vívott harcban, tudtam, hogy nagyon jó munkát végeztem."

Coulthardnak két emlékezetes nézeteltérése volt a pályafutása során Schumacherrel. 1998-ban, Spában az élen haladó német egy lekörözés során hátulról belerohant a McLarenjébe, majd dühében ellenfele garázsához sietett, és ha a szerelők nem akadályozzák meg ebben, talán neki is támadt volna. A 2000-es Francia Nagydíjon pedig Coulthard bemutatott Schumachernek, aki korábban majdnem leszorította őt a pályáról.

Ennek ellenére több közös emlékükre örömmel gondol vissza. Mint megemlítette, az egyik futam utáni partin sokáig italozott és szivarozott Schumacherrel, elcsevegve arról, hogy milyen szerencsések, de volt egy még szebb élménye is vele kapcsolatban. „Amikor 2006 végén visszavonult, Michael felajánlotta, hogy cseréljünk sisakot. Én sohasem mertem volna megkérni erre. Miért lett volna szüksége az enyémre? De tudta, hogy én gyűjtöm a sisakokat, és megtiszteltetés volt, hogy megkaphattam az övét. Még mindig őrzöm, és tudom, hogy svájci otthonában neki is megvan az enyém."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!