Alzheimer-kóros lehet, ha horkol

horkolás
MODEL RELEASED. Woman wearing earplugs while her partner is sleeping.
Vágólapra másolva!
Az erős horkolás és az alvási apnoe egyaránt összeköthetőek a memória és a gondolkodás hanyatlásával. Az American Academy of Neurology közelmúltban végzett kutatása azt sugallja, hogy a betegség kezelésére szolgáló légzőkészülékek késleltethetik a leépülést.
Vágólapra másolva!

Több férfit érint

"Az alvás közbeni abnormális légzési minták (mint például az erős horkolás) gyakoriak idős korban, a férfiaknak 52%-át, a nőknek 26%-át érinti” - mondta a tanulmány szerzője Ricardo Osorio, a New York Egyetemtől. A tanulmány során az orvosok 2470, 55 és 90 év közötti korú embert vizsgáltak meg.

A résztvevők kategorizálása a szabad memória és gondolkodási problémáik alapján történt, mindannyian a kognitív gyengülés korai szakaszában voltak vagy Alzheimer-kórban szenvedtek. A kutatók összehasonlították a kezelés alatt nem álló alvási légzési problémáktól szenvedő résztvevőket, a „nyugodtan alvókkal”, valamint előbbieket a horkoló emberekkel is.

Az alvás közbeni abnormális légzési minták leginkább a férfiaknál mutatkoznak meg Forrás: Science Photo Library/Ian Hooton

Ha kevesebbet horkol, egészséges maradhat

A tanulmány megállapította, hogy az alvási légzési problémában szenvedő emberek esetében átlagosan közel tíz évvel korábban diagnosztizálták a kognitív gyengülést, mint azoknál, akik nem horkoltak. Átlagban 77 éves kor körül jelentkeznek a horkolók első tünetei, míg a „nyugodtan alvóknál” csupán 90 éves korban. Az is megmutatkozott, hogy az Alzheimer-kór 83 évesen jött elő a horkolóknál, míg a másik csoport esetében a tünetek 88 éves koruk környékén jelentkeztek először. A kutatók megállapítása alapján a légzési problémák eseteiben a folyamatos nyomású légzőkészülékkel is (CPAP) tíz évvel később (82 éves kor körül) volt diagnosztizálható a kognitív gyengülés a nem horkoló csoporttal szemben.

A CPAP légzőkészülékkel való kezelésre nagyobb hangsúlyt fektetnének a kutatók Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Karmann

"Tekintettel arra, hogy több (idősebb) felnőttnek lehetnek ilyen jellegű alvási és légzési problémái, ezek izgalmas eredménynek számítanak, meg kell vizsgálnunk, hogy a CPAP esetleg segíthet-e megelőzni vagy késleltetni a memória- és a gondolkodásbeli problémákat." - mondta Osorio, aki azt is megjegyezte, hogy több kutatásra van még szükség. "Ezek az eredmények megfigyelések alapján születtek és nem utalnak az ok-okozati összefüggésekre. Azonban nagy hangsúlyt fogunk fektetni a memória- és a gondolkodási képességromlás CPAP-val történő kezelésére.”