A VW-botrány közepén jött ki a frissített Passat

Az új lámpák és lökhárítók jelentik a legnagyobb változást.
Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag csak néhány ponton módosítottak a Volkswagen észak-amerikai limuzinján. Az új Passat premierjét azonban beárnyékolja a Volkswagen botránya.
Vágólapra másolva!

Bár Európa legnépszerűbb autógyártója, nem mindenhol megy ilyen jól a Volkswagennek. Amellett, hogy Kínában sem úgy áll a zászló, ahogyan azt korában tervezték, az Egyesült Államokban sem sikerült átütő sikereket elérniük.

Új lámpák és lökhárítók jelentik a legnagyobb változást. Ismerős a sziluett, de minden más Forrás: Volkswagen

Épp ezért négy évvel ezelőtt külön Passatot fejlesztettek az ottani piacra, a helyben gyártott B8-as azonban sohasem lett igazán nagy siker. Talán ezért sokan egy komolyabb frissítésre számítottak, főképp, hogy a Volkswagen azt ígérte, hogy látványos újdonságokkal készül. A vállalat azonban még önmagához képest is

meglepően óvatosan nyúlt a modellhez.

Bár újak a lökhárítók és a lámpák, az összhatás mégis változatlan, csak a hozzáértők fedezik majd fel a különbséget. Összességében megjelenését, tudását és minőségét tekitntve is csak árnyéka az európainak az amerikai Passat, inkább egy felfújt Jettának tűnik.

A beltér legizgalmasabb újdonsága az Android Auto-t és Apple Carplay-t támogató fejegység Forrás: Volkswagen

Újdonságnak számít a sportos kiegészítőket és 19 colos felniket kapó R-Line csomag megjelenése, illetve beépítették a legújabb fedélzeti rendszert is, ami már Android Auto és Apple CarPlay támogatással is rendelkezik.

Természetesen nem maradtak ki a szokásos asszisztens rendszerek sem,

így távolságtartó tempomatot, holttérfigyelőt és vészfékasszisztenst is rendelhet a vásárló. De sok mai felszerelés hiányzik belőle, a kategóriában lassan anakronisztikus a mechanikus kézifék.

Hátul sem sok minden változott. Odakint a limuzint keresik, nincs kombi Forrás: Volkswagen

A 2016-os modellévű Passat elsőként egy 1,8 literes turbómotorral és egy 280 lóerős, 3,2 literes V6-os motorral lesz megvásárolható, illetve érkezik majd egy kétliteres dízelmotor is. Igaz ez utóbbi elérhetőségéről egyelőre nincs információ, hiszen a Volkswagen egyelőre kivonta az összes ilyen típusát az óriási botránynak köszönhetően.