A Takata titokban változtatott a gyilkos légzsákokon

légzsák
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban összesen 33,8 millió személyautót és tehergépkocsit, azaz minden hetedik amerikai járművet hívnak vissza a Takata által gyártott légzsákok potenciális hibája miatt. A vezető-, illetve utasoldali légzsákokat cserélik.
Vágólapra másolva!

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) és a Takata a héten jelentette be, hogy megállapodásra jutott a potenciálisan hibás légzsákok cseréjéről. Az alku keretében a Takata első alkalommal "ismerte el" nyilvánosan, hogy a 2000-es években gyártott légzsákjai hibásak.

A légzsákokkal az a probléma, hogy olyan erővel fújódnak fel ütközés közben, hogy gyakorlatilag szétrobbantják a légzsák körüli tároló rekeszeket, és a törmeléket az utastérbe lövik. A gyanú szerint a magas páratartalmú levegőnek való huzamosabb kitettség miatt túl gyorsan égnek el azok a vegyszerek, amelyek segítik a légzsákok felfúvódását, ez okozza a meghibásodásokat.

A vezető- és utasoldalon is lehetnek hibás légzsákok Forrás: Subaru

A hibás légzsákok eddig legalább hat halálesetet okoztak világszerte, a sérültek száma pedig több mint száz. Az Egyesült Államokban eddig elsősorban a Mexikói-öböl körüli államokban, azokban, amelyekben magas a levegő páratartalma, hívtak vissza több millió, Takata légzsákkal felszerelt autót. A Takata és az NHTSA megállapodása alapján országos szinten minden érintett autót visszahívnak és kicserélik a légzsákokat. Ezzel immár több mint 53 millióra emelkedett a Takata-légzsákok miatt 2008 óta világszerte visszahívott gépkocsik száma.

A Takata gyártja a világon használt légzsákok 22 százalékát. Összesen 11 autógyár - a BMW, a Fiat, a Chrysler, a General Motors, a Ford, a Mazda, a Mitsubishi, a Nissan, a Subaru, a Toyota és főleg a Honda - használja a Takata légzsákjait. A Honda legutóbbi, Magyarországot is érintő visszahívásáról itt írtunk, a hazai importőrök folyamatosan tájékoztatják a tulajdonosokat.

Az ügyben már korábban is voltak olyan hírek, hogy a Takata évek óta tudott a légzsákok problémájáról, de sokáig nem tett semmit. A Bloomberg szerint 2008-ban titokban változtattak is a vegyszerek összetételén.

Egy a légzsákokkal kapcsolatos döbbenetes halálesetről ebben a cikkünkben írtunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!