Kémfotókon az új Honda Civic

Vágólapra másolva!
Elkészültek az első kémfotók a Honda Civic új generációjáról, lesz néhány változás az autón.
Vágólapra másolva!

Erős álcázással, de már tesztelik a Honda Civic új generációját, amelynek premierje a márciusi Genfi Autószalonon várható. A németországi fejlesztési központ közelében sikerült lefotózni, a ferdehátú helyett ötajtósnak maszkírozott újdonságot, amelynek arányai nem változnak számottevően.

Valamivel hosszabbnak, szélesebbnek és alacsonyabbnak ígérkezik a Civic, ez sportosabb összképet eredményez. Új fényszórók debütálnak az autón, a hátsó ajtók kilincsei valamivel arrébb költöznek.

Sokat kritizálták a jelenlegi modellt amiatt, hogy magasabb sofőrök nem tudnak kényelmesen elhelyezkedni a kormány mögött, a nagyobbra szabott kabinnal állítólag sikerült orvosolni ezt a hibát. Új, a jelenlegi 2,2 literesnél kisebb dízelmotor mutatkozik be a Civicben, várható egy vadonatúj benzines debütálása is.