Javult Kato állapota

Vágólapra másolva!
A gyorsasági motoros világbajnokság vasárnapi idénynyitó Japán Nagydíján hatalmasat bukó Kato Dajdzsiro állapota az elmúlt 24 órában sokat javult, de még így is kritikus.
Vágólapra másolva!

"Sikerült stabilizálni a vérnyomását, s a közvetlen életveszély is elmúlt, de még nem lehet végleg megnyugodni" - idézte a Magyar Távirai Iroda a 26 éves versenyző csapatának szóvivőjét.

A MotoGP-ben szereplő japán klasszist bukása után fej-, nyak-, valamint hát- és mellsérülésekkel szállították kórházba. A 2001-ben a 250 kcm-es géposztályban diadalmaskodó Kato az egyik kanyarban több mint 200 km/órás sebességnél elvesztette uralmát Hondája felett, s a falnak csapódott.

Kato Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=28691

Közben a csapat (Telefónica Movistar Honda) vezetősége úgy döntött, indul a következő, április végi nagydíjon Welkomban - az istállót egyedül a spanyol Sete Gibernau fogja képviselni.

"Borzasztó nehéz pillanatok ezek számunkra is" - hangsúlyozta Gibernau. "Jól ismerem Dajdzsirót. Ha tudna valamit mondani, azt közölné velünk, vegyünk részt a versenyen és hozzuk ki magunkból a maximumot."