A legjobb női munkahelyeket díjazták

Vágólapra másolva!
A nők foglalkoztatása nem kegy vagy érdem, hanem gazdasági szükségszerűség a válság idején is, a társadalmi csoportok közül a nők munkahelyi pozíciójának megőrzése és erősítése jelentheti a cégek számára a legnagyobb üzleti értéket - hangzott el csütörtökön a Parlament Vadásztermében rendezett Női karrier, korhatár nélkül címet viselő nemzetközi konferencián, ahol kiosztották a Legjobb női munkahely díjakat is.
Vágólapra másolva!

A felszólalók a nők képzési és oktatási helyzetét, munkavállalási gondjait, tudományos tevékenységük elismerését, valamint a médiában tükröződő képüket járták körül. Az országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának nyílt napján osztották ki a Legjobb Női Munkahely 2008 és a Női Esélyegyenlőségért 2009 díjakat is.

Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának alelnöke konkrét példákkal érzékeltette, mit is jelent a gyakorlatban, hogy a nők tekintetében nem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bért elve még 2009-ben sem.

Javult a nők helyzete az USA-ban

Lynn Gardner Heffron, az amerikai Diversity Spectrum Corporation elnöke Obama elnök választási szlogenjét idézte: "yes, we can" - igen, mi tudjuk, mi képesek vagyunk rá. Nők, kitartás, erő címet viselő előadásában felvázolta, hogy az elmúlt 80 év alatt milyen sokat változott az amerikai társadalom a toleranciában, mennyit javult a nők megítélése, hogyan szűnik meg - igaz, lassan - a nőknek a férfiaktól való függősége és mennyit fejlődtek jogaik. Ugyanakkor arra is utalt, korántsincs megelégedve az ottani helyzettel, sok még a teendő, akárcsak Európában.

Negyven feletti nőről nincs kép a médiában

A Nők és a média című előadás keretében Hajós Katalin, az Aegis Media Hungary Média Kft. ügyvezető igazgatója eléggé lehangoló képet festett a nőknek a médiában való szerepéről. Kiemelte: erről a nők is tehetnek, hiszen az általuk olvasott újságok, leginkább nézett tévéműsorok igénytelenek, hamis képet festenek a világról, és korántsem a női esélyegyenlőség és egyenjogúság jegyében születtek. Negyvenen felüli nőről kép az újságokban és reklámokban alig jelenik meg, mintha nem is létezne ez a korosztály, bár e tekintetben némi előrelépés szórványosan mutatkozik.

A Legjobb női munkahelyek: SAP, Citi, Evopro

A konferencián osztották ki a Legjobb Női Munkahely díjakat, amelyeket az idén két kategóriában osztottak ki. Az első helyezettek: megosztva a SAP Hungary Kft és a Citi Szolgáltató Központ, valamint az Evopro Kft. Három különdíj is gazdára talált. A Női Esélyegyenlőségért 2009 idei díjazottjai: Ádámné Dunai Irén, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője, Anette Lantos, a Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért és az Igazságért elnöke, valamint Lynn Gardner Heffron.