Vágólapra másolva!
Mintegy 50 milliárd forintból összesen 58 ezer munkahely megőrzését tették, illetve teszik lehetővé a kormány által az idén elindított programok - derül ki az elmúlt fél évet összegző kormányzati beszámolóból. Jelenleg a kis- és középvállalkozások részére kiírt képzéssel kombinált munkahely-megőrzési programra nyerhető támogatás.
Vágólapra másolva!

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által februárban meghirdetett három pályázatra. 1300 pályázatot nyújtottak be összesen 22 milliárd forintos támogatási igénnyel - mondta a szerdai tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. Igaz, az elbírálás után csak ötszáz pályázó részesült támogatásban. A nyertesek csekély számának ellenére is 18 ezer munkavállaló foglalkoztatása valósulhatott meg, s mintegy 32 600 munkahely megőrzése vált lehetővé - tudósít a Világgazdaság.

Ugyancsak februárban 10 milliárd forintos keretösszegű pályázati alap nyílt meg a regionális munkaügyi központok szervezésében. Eddig mintegy kétszáz foglalkoztatónak javasoltak támogatást, ez közvetlenül 14 ezer munkavállaló foglalkoztatásához járul hozzá, összesen húszezer munkahely megőrzését lehetővé téve.

Május 28-tól pályázható

A hazai forrásból elindított programok mellett a múlt héten hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a mikro-, kis- és középvállalkozások részére a 4+1 képzéssel kombinált programot, mintegy 20 milliárd forintos keretösszegből.