Több közszolga munkáját értékelik idén

Vágólapra másolva!
Tavaly csak a minisztériumokban dolgozókat ellenőrizték, idén további 12 ezer közszolga teljesítményét mérik az új teljesítményértékelési rendszer keretében - írja a Napi Gazdaság. Szetey Gábor távozó személyügyi államtitkár szerint a rendszer Nyugat-Európában bevált, a kezdeti aggályok hasonlóak voltak, mint nálunk.
Vágólapra másolva!

Számos visszajelzés érkezett, köztük sok panasz is - mondta a napilapnak Szetey Gábor, a teljesítményértékelési rendszer (tér) kidolgozásáért és bevezetéséért felelős, január végével távozó személyügyi államtitkár. A legtöbb ellenérzést maga a változás, a kötelező differenciáláson és a visszajelzésen alapuló új kultúra váltotta ki. Ugyanez a folyamat azonban annak idején a nyugat-európai közigazgatásban, például Nagy-Britanniában vagy a multinacionális cégek által megvásárolt, korábban állami tulajdonban lévő vállalatoknál is lezajlott, akkor is hasonló aggályok merültek fel, de azóta már ott is alkalmazzák.

Gyengék a vezetők a konstruktív kritikában

Az államtitkár szerint a rendelkezések végrehajtásával akadtak problémák: a magyar közigazgatásban ugyanis nincs kultúrája annak, hogyan adjon egy vezető konstruktívan negatív kritikát vagyis hogyan lehet a negatív véleményt úgy közölni a beosztottal, hogy az a teljesítménye, hozzáállása megváltoztatására ösztönözzön. Egyelőre nem tudjuk, hogy a vezetők fölvállalták-e az efféle beszélgetéseket, vagy egyszerűen a jutalomkeret szűkösségével indokolták a besorolásokat - mondta Szetey.