Kiakadtak az angol szurkolók a válogatott új mezei miatt, a három oroszlánból lassan három tarka macska lesz

angol válogatott új logóval ellátott meze
Vágólapra másolva!
Hagyjátok békén a zászlónkat! Több milliónyi angol futballszurkoló adta ki a jelszót, miután a Nike a hagyományos fehér alapon piros Szent György keresztet valamiféle „szivárványszínű utálatosságra” cserélte a válogatott új mezein. Nyilván az ébredés kultúrájának jegyében. Nem csoda, hogy David Seaman, az angolok Eb bronzérmes kapusa feltette a kérdést, mi jöhet még, a címeren „a három oroszlán helyett, három tarka macska lesz?” A szurkolók bojkottot hirdettek a Nike ellen.
Vágólapra másolva!

Egy klasszikust idézve: az ébredés kultúrájának kísértete járja be Angliát. Az amerikai sportszergyártó óriás, a Nike bemutatta az idei Európa-bajnokságra készülő angol válogatott mezeit, ám a hagyományos – a 13. század óta használatos –, fehér alapon piros kereszt kékre és lilára változott. A Nike és az Angol Labdarúgó Szövetség, az FA meg akarta magyarázni a megmagyarázhatatlant, a zászló színeváltozását, és azzal érveltek, hogy 

az új mez az 1966-os vb-győztes válogatott tréningeken viselt felszerelésére hajaz, és csak kissé játékosra, szórakoztatóra vették a figurát. 

A többség szerint azonban az újdonság, nem hasonlít a Sir Alf Ramsey kapitány futballistái által viselt öltözetre.

A szurkolók nem is fogadták el a magyarázkodást, és a Nike és az új mez elleni bojkottra szólítottak, miután milliókat sértettek meg a zászló „megreformálásával.” Rövid idő alatt, több mint 16 ezer ember írt alá egy online petíciót a mezek leselejtezése, és új tervezése érdekében, mert a szurkolóknak elegük van abból, hogy a nemzeti büszkeséget negatív dolognak festik le, vagy éppen a rasszizmussal azonosítják.

„Ne vedd fel ezt a mezt!”, írta egy kritikus a közösségi oldalán.

Ez a zászlónk megcsúfolása. Én egyébként mindenben a befogadás és elfogadás mellett vagyok. Felőlem szivárványszínűvé teheted a játékosok mezszámait, az nem zavar. De ez a mi nemzeti zászlónk”

 – írta egy drukker.

Korábbi, híres futballisták is kiakadtak. Peter Shilton, aki 125-ször szerepelt a nemzeti tizenegyben, kijelentette: „Ez elfogadhatatlan, és ellene vagyok. Ha a Szent György-keresztet akarod a felszerelésekre tenni, akkor csak a hagyományos színeket használd!”

David Seaman szerint az ő generációjának labdarúgói biztosan nem vettek volna fel egy ilyen sportruhát: 

Mi lesz ezután, három tarka macskára cserélik a három oroszlánt a címeren? Hagyják békén a Szent György-zászlót! Biztos vagyok benne, hogy ha a gyártás előtt kikérik a fiúk véleményét, nemet mondtak volna a tervre.

Chris Sutton egykori labdarúgó a Mail Sport podcastjában így nyilatkozott: „Akkora balfa**ok, nem igaz? Összefogni és inspirálni zászlóváltással?”

Adrian Bevington, az FA korábbi ügyvezető igazgatója a talkSPORT-nak elmondta, hogy nem írta volna alá a mezrendelést.

Értem én, hogy nyomul a Nike, és modern akar lenni, de könyörgöm, ez a mi zászlónk, a nemzeti identitásunk része, és nem igazán hiszem, hogy változtatni kellene rajta. Ha nekem kellett volna aláírni a szerződést a Nike-val, én biztosan nemet mondta volna” 

– nyilatkozta Adrian Bevington, az FA korábbi ügyvezető igazgatója a talkSPORT-nak.

A Nike-t hangosan szapulják az angol drukker, akik azt állítják, hogy a Szent György-kereszt „játékos” módosítása miatt a zászló inkább a „genderfluid” ideológia, mintsem a nemzet jelképe.

„Mindenkinek tanulnia kellett volna a Budweiser és a Doritos példájából, amelyek rákényszerítették a saját véleményüket másokra és ezek után az eladásaik visszaestek. Ideje bojkottálni a Nike-t!”

Egy másik vélemény: „Mióta volt joga a Nike-nak megváltoztatni a zászlónkat? Nem lehet csak úgy »játékosan frissíteni« egy nemzeti jelképet! Joggal okozna felháborodást, ha módosítanák a csillagokat és a sávokat az Egyesült Államok lobogóján.”

A politikusok is kritizálták a Nike-t. Brendan Clarke-Smith konzervatív képviselő szerint az újdonság „nem hasonlít a zászlónkra, és abban sem vagyok biztos, hogy »frissítésre« van szükség.”

Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője így nyilatkozott a Sunnak: 

A zászló egyesít, nem kell változtatni rajta, csak büszkének kell lennünk rá. Szóval vissza kellene változtatni.

Az UKIP korábbi vezetője, Nigel Farage a GB News-nak elmondta: „Ez semmilyen kapcsolatban sincs a Szent György-kereszttel. Mi a fenének kellene mentegetőznie az angol válogatottnak az angolságáért? Szerintem ez egy vicc.”

A MailOnline rögtönzött közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a válaszadók 95 százaléka nem ért egyet a Nike változtatásaival. Igaz, egy új mez tervezése és legyártása aligha megy egyik napról a másikra. De, ha nagyon muszáj…

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!