Georg Spöttle: A szankciókkal a Nyugat csak magának ártott

Katonaznekarok fesztiválja
Moszkva, 2022. augusztus 26. A Szpasszkij-torony Nemzetközi Katonazenei Fesztivál főpróbáját tartják a moszkvai Vörös téren 2022. augusztus 25-én. Szpasszkij-torony zenei fesztivál augusztus 26-án kezdődik és szeptember 4-ig tart az orosz fővárosban. MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
Vágólapra másolva!
Moszkva ködös, esős hideggel fogadott, mint egy kémfilmben. A repülőtéren is sok kérdésre kellett sok választ adnom, hiszen a nyugatiak most „barátságtalan országok" polgárai és nemigen léphetnek be a Föderáció területére. Ám amikor mondtam, hogy a Moszkvai Biztonságpolitikai Konferencia egyik előadója vagyok, az megnyugtatta a kedélyeket, és nem sokkal később már az autóból néztem a város fényeit.
Vágólapra másolva!

Moszkva ködös, esős hideggel fogadott, mint egy kémfilmben. A repülőtéren is sok kérdésre kellett sok választ adnom, hiszen a nyugatiak most „barátságtalan országok" polgárai és nemigen léphetnek be a Föderáció területére. Ám amikor mondtam, hogy a Moszkvai Biztonságpolitikai Konferencia egyik előadója vagyok, az megnyugtatta a kedélyeket és nem sokkal később már az autóból néztem a város fényeit.

Ami elsőként feltűnt, hogy a szankciók nem igazán hatottak, hiszen a nagy német autógyártók szalonjai egytől egyig szépen kivilágítva várták az ügyfeleket, és az amerikai terepjárókat értékesítő szalon sem panaszkodhatott érdeklődés hiányára.

Az egyik német barkácsáruház (négyszer akkora, mint Budapesten) még vasárnap is este tizenegyig nyitva tartott. Nem túlzok, kígyóztak a kocsisorok.

Egy moszkvai barátom, aki éppen most fejezte be családi házát vacsora közben, elmondta, hogy ugyanolyan jó a választék, minta háború előtt volt. Ezt tapasztalta, a múlt héten, amikor olajcserét végzett az autóján.

Az összes nagy gyártó termékei ott vannak a polcokon.

Picit drágábban, de nem számottevő az áremelkedés. „Nem érezzük meg a szankciókat. Az elején volt egy kis kavarodás, például a hitelkártyacégek kivonulása miatt, de ez is már a múlté. A MIR kártya bevált, és egyre több külföldi ország fogadja el, hiszen az orosz turisták továbbra is mennek Egyiptomba, Kubába, Törökországba, Thaiföldre. Fontos nekik is, hogy zökkenőmentes legyen a pénzforgalom. Üzleteket átneveztek, ám a termékpaletta változatlan."

Ezt tapasztaltam én már a telefonüzletben, ahol vettem egy SIM-kártyát. A nagy amerikai gyártó telefonjai nem tűntek el a polcokról, sőt a legújabb modellek hirdetései hívogatnak a kirakatból. Ez van a sportfelszerelésekkel, a szépségipari termékekkel is. Elnézve a plázákat, lehetnék New Yorkban vagy Milánóban is, semmi különbség az árubőségben. Beugrottak a jobbikos Gyöngyösi Márton szavai: „a szankciók jók és hatékonyak"; hát saját szemmel tapasztalva nem éppen. Brüsszel és Washington DC tervei, hogy térdre kényszerítik az orosz medvét, elpuffantak a semmiben.

Egy helyi barátom elmondta, hogy az emberek hozzászoktak a háborúhoz. „Sajnos" - tette hozzá, mivel senki sem gyűlöli az ukránokat, hiszen testvérnép, de Oroszország megvédi a saját kisebbségét, és ebből nem is fog engedni. Mindenki várja az öldöklés végét, ám a hadművelet támogatottsága továbbra is nagyon magas a lakosság körében. Az emberek egyetértenek a kormány döntésével ez ügyben. Ez a jövő évi választásokon is visszatükröződik majd. A jó gazdaság is elégedettséggel tölti el a választókat. A háború ellenére növekszik, és ez érzékelhető a rengeteg új munkahely teremtésén is. Sok nagy cég invesztál és munkaerőhiány alakult ki több szektorban. Ez pedig vonzza a szomszédos országok polgárait. Magam is tapasztaltam a szállodában és a repülőgépen is, hogy sok kazah és türkmén fiatal jön Oroszországba dolgozni a szállodaiparba vagy légiutas-kísérőként. A jó fizetés vonzó. Moszkva lakossága hivatalosan 12 millió, de feltehetően ennél már sokkal többen élnek itt.

Az első benyomások pozitívak voltak, és pár óra alatt már megtapasztaltam, hogy a szankciókkal a Nyugat csak magának és polgárainak ártott.

Igyekszem a következő 10 napban még többet megtudni az aktuális helyzetről.

- Folytatása következik -