Az óceán aljáról kapjuk majd az áramot

tengeri turbina erőmű, megújuló energia, áramlat
Vágólapra másolva!
A hatalmas teljesítményt szolgáltató vízerőművek mellett más lehetőség is van a víz energiájának felhasználására. Egy floridai mérnökcsapat most az óceán hullámainak kiaknázásán dolgozik.
Vágólapra másolva!

Amerikai mérnökök egy olyan újfajta turbinát fejlesztettek ki, amely az óceán hullámai által gerjesztett energiát hasznosítaná. A floridai Crowd Energy a napokban indítja el adománygyűjtését az IndieGogón, miután pénz hiányában nem tudják folytatni kísérleti projektjüket.

Floridai vízkerekek a parton

Ez lenne az első kereskedelmi forgalomban is kapható, az óceán energiáját felhasználó tiszta, megújuló energiaforrás, amellyel a fosszilis és a nukleáris energiafüggőséget lehetne csökkenteni. A Crowd Energy turbinája mind külsejében, mind működésében eltér az eddigi tengeri szélturbinák felépítésétől, a floridai startup teljesen új kialakítást dolgozott ki.

A Crowd Energy turbinája működés közben Forrás: crowdenergy.org

A koncepció lényege, hogy hatalmas vízkerekeket telepítenének az óceánpartokon a víz mélyére, melyek lassú forgás közben sorra csuknák és nyitnák a lapátokon található rolókat. Az áramló víz erőt gyakorol a zárt lapátokra, mivel a kerék forog, a hullám átadja az energiát a turbinának, és csökkentett energiával halad tovább.

Nagyban is tesztelnék

A turbina prototípusát már elkészítették, azonban a cég most nagyban szeretné tesztelni a készüléket. Egy 30 méter átmérőjű körben telepítenének a partra turbinákat, amellyel becsléseik szerint 13 megawatt energiát tudnának előállítani. Szemléltetésképp egyetlen megawatt villamos energia is már több mint háromezer átlagos amerikai háztartás energiaigényét fedezné.

Hogyan hat az ökológiára?

Több tucat turbinát telepítenének a floridai partoknál Forrás: crowdenergy.org

Ha a Crowd Energy turbinái valaha eljutnak az óceánok mélyére, a környezetvédőkkel találhatják szembe magukat. Megfigyelők már most elemzik, hogy a turbinák milyen hatást gyakorolhatnak az élővilágra. Bár a lapátok lassan forognak, a záródó-nyitódó rolók komoly veszélyt jelenthetnek az állatokra nézve. A madarak megnövekedett halálozási aránya alaposan megtépázta a szélturbinák renoméját is.

Hatalmas, kiaknázatlan óceán

Ugyanakkor a Föld felszínének 70 százalékát óceán borítja, melyen hatalmas hullámok keletkeznek. Az általuk létrehozott energia minden partvidéken hozzáférhető. Így nem csoda, hogy a floridai projekt nagy érdeklődésre tart számot világszerte. Főleg, hogy az Európai Unió előírása szerint 2020-ra a megújuló energiaforrások kihasználásának 20 százalékkal kell emelkednie, míg a szén-dioxid-kibocsátást 20 százalékkal kéne csökkenteni.

Így bocsátják vízre a turbinát Forrás: crowdenergy.org

Rosszabbul teljesít a skót kígyó

Skócia is hasonló projektet dolgozott ki korábban, a 120 méter hosszú hengeres berendezés a víz hátán bukdácsolva hasznosítja a hullámok energiáját. A projekt a Pelamis nevet kapta a trópusi tengeri kígyófaj után. A készülék azonban összesen 750 kilowatt teljesítményre képes, megemeléséhez és vízre bocsátásához pedig Európa legnagyobb úszódarujára van szükség.